Belföld
Öt éve többséget szerzett az ellenzék, de aztán jöttek a sértődések, hatalmi játszmák, és a nyertes csapat tagjai ma már alig beszélnek egymással. A volt DK-s alpolgármester az LMP színeiben indul, az MSZP-s alpolgármester vezette összefogásból pedig már a jelöltállítás lezárulta után szállt ki egy jobbikos politikus.
2024. 06. 06. 06:00
A magyarok többsége szerint az oroszok helyett a németekkel kellene együttműködni, igaz, a Fidesz-szavazók többségi véleménye szerint ez is történik. Sokat romlott Oroszország megítélése öt év alatt, a lengyel-magyar barátságnak pedig alig maradt nyoma – derül ki egy friss kutatásból.
2024. 06. 06. 05:57
A lángoló Bécs rémképével egybekötött gyurcsányozással győzné meg a szavazókat a szombathelyi Fidesz
Éles a hajrá a szombathelyi önkormányzati kampányában, a helyi Fidesz rendhagyó megoldást választott egy szórólap formájában.
2024. 06. 05. 20:28
Hiába próbáltuk kérdezni Dézsi Csaba András győri polgármestert, aztán a hulladékgazdálkodásért felelős cég ügyvezetőjét arról, hogy a kihívója szerint a vállalat egyik alvállalkozója helyi fideszes politikusok vállalkozásainak is adott megbízást, feltenni sem hagyták a kérdést. A kedd esti lakossági fórumon megjelent Dézsi ellen induló Pintér Bence is.
2024. 06. 05. 17:33
- 02:32 ÉLŐ: Mexikó – Ecuador 1-0
- 00:02 Magyar Péter kinevezte az új országos kórház-főigazgatót
- 00:00 Amikor a csend csalóka: az aranyérkezelés nem a tünetenyhítésnél végződik (x)
- 22:56 Kétszeres BL-győztes csatárt igazolt az AC Milan
- 22:37 Újabb kulcsemberét veszíthette el a brazil válogatott a vébén
- 22:27 Bántóan simán verték a franciák Svédországot, Mbappé megelőzte Klosét az örök góllövőlistán
- 21:43 Paraguay kapushőse a fia születésekor eladta futballfelszerelését, hogy megéljen a család
- 21:27 Szocialista szentségtörés volt a Kádár-kor egyik legmenőbb márkája
- 21:25 Négyezer embernél nincs áram Kecskeméten
- 21:10 Több százan maradtak áram nélkül Kelenföldön
- 20:58 Haaland jókor volt jó helyen, Norvégia a legjobb 16 között
- 20:53 Új helyettes államtitkárt nevezett meg Görög Márta igazságügyi miniszter
- 20:17 Magyar Péter felhívást tett közzé a hőség és a vízellátási problémák miatt
- 20:14 Sok huzavona után végre megnyílt a Biodóm
- 19:42 A nap legfontosabb hírei – 2026. június 30.
- 17:44 444: Tanúk szerint Orbán beszélt Hajdu Jánossal a pénzszállítók elfogásának napján
- 13:42 Vidéki prókátor: 2–12 évet kaphat a volt TEK-főigazgató
- 13:03 „Nem volt mintaapa” – Nádas György fia elmondta, miért szakította meg a kapcsolatot a humoristával
- 19:30 Infarktust kapott, majd műtét után meghalt a műkorcsolyázás legendája
- 18:41 Búcsúzóul még a vécébe is befényképezett a Szuverenitásvédelmi Hivatal
- 10:42 Zöld dossziés navos: az új NAV-elnök kinevezése arculcsapás mindazoknak, akikkel az elmúlt másfél évtizedben elbántak
- 16:48 Felmentették a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját
- 18:12 A Hősök terén vízágyúkkal hűtötték le magukat a nyár legmelegebb napján – Képek
- 18:04 Amerikában képezték fegyveres elfogásokra, Orbánnak sofőrködött is – a meggyanúsított Hajdu János portréja
- 15:51 Megdőlt az abszolút melegrekord
