Visszahívja a Volkswagen az első tengely problémája miatt az 1996 és 1999 között épített Passatokat - tájékoztatta a márka magyarországi importőre, a Porsche Hungaria az MTI-t kedden.
Az eurót kedden délután 251,50/60 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon a reggeli 251,30/251,50 forintos, illetve a hétfői 251,45/75 forintos kurzushoz képest. A várakozásokkal ellentétben a londoni bankok újra megjelenése a hétfői szünnap után nem gyengítette a forintot: az euróval a nap folyamán 251 és 252 forint között kereskedtek.
A felső- és középszintű vezetés gyakori fluktuációja miatt nem alakult ki a környezetvédelmi alap célfeladatok (KAC) forrásainak hatékony hasznosítását hosszú távon megalapozó koncepció, gyakran változott a jogszabályi és belső szabályozási háttere, szervezeti struktúrája, a feladat-, hatás- és felelősségi körök megosztása - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésében.
A szerb állami légitársaság, a JAT új utasszállító gépei vásárlásánál le akarja mondani az Airbusszal előzetesen kötött megállapodást, mert úgy döntött, hogy folytatja az amerikai Boeinggel évtizedek óta tartó együttműködését.
Megkezdődhet az M0-ás, Budapestet elkerülő körgyűrű legújabb szakaszának, és ezzel egy időben a Vecsés-Üllő elkerülő út építése - közölte Csillag István kedden Vecsésen a kivitelezési szerződés aláírása alkalmával az MTI-vel.
A gazdasági tárca azt tervezi, hogy a Széchenyi-kártya hitelkeretének összegét a jelenlegi 5 millió forintról 10 millió forintra emelik - jelentette be Csillag István gazdasági miniszter a kis- és középvállalkozások az Európai Unióban konferencián kedden Budapesten.
Könnyebben vállalhatnak mezőgazdasági szezonális munkát a külföldiek Magyarországon. A szezonális vízum összesen 150 napos időtartamra, többszöri ki- és belépést tesz lehetővé - ismertette Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A román állami tulajdonban lévő kereskedelmi bank, a Banca Comerciala Romana (BCR) összevonja három külföldi leányvállalatát és 100 millió euró alaptőkével egy új európai bankot hoz létre. Nicolae Danila, a bank elnökének nyilatkozata szerint az új leányvállalat Anglo-Romanian Bank néven londoni székhellyel működik majd.
Küszöbön a harmadik generációs mobiltechnológia elterjedése. A Vodafone Live nyugat-európai ügyfelei hétfőtől igényelhetik a 3G-szolgáltatásokat, a magyaroknak még várniuk kell a licencre.
A magyar Mol és a holland-brit Royal Dutch/Shell vegyipari cégek egy tekintélyes cseh hetilap szerint durván visszaéltek az Unipetrol holding magánosítására kiírt pályázattal. A Mol visszautasítja a vádakat.
Magyarország legkisebb helyi vezetékes telefon szolgáltatója, a Monor Telefon Társaság (MTT) szolgáltatási területe 98 százalékán elérhetővé tette az ADSL internet hozzáférést.
Elsősorban a gépjármű-biztosításoknak köszönhetően 2004 első negyedévében évvel korábbihoz viszonyítva 73 százalékkal, növelte díjbevételét az Union Biztosító, amely így 2,24 milliárd forintot tett ki - jelentette be keddi sajtóközleményében a társaság.
A Baumag Szövetkezet több tucat kárvallottja tüntetett kedd délelőtt nagy feltűnést keltve, táblákkal, magyar zászlókkal az Európai Parlament strasbourg-i épületénél : amiatt tiltakoztak, hogy - mint mondták - a szövetkezet becsapta őket, és a magyar hatóságok nem tesznek hatékony lépéseket az ügy kivizsgálására, a felelősök megbüntetésére.
Az interkulturális kapcsolatok során akár kínos pillanatokat is előrelátóan elkerülhet az az üzletember, aki ismeri a tárgyaló fél országának szokásait. Vezetői szokások Londontól Rómáig.
A pénteki és hétfői esés után a Richter kedden drágul, a papír 13 óra után pár perccel 545 Ft-os, 2,72 százalékos erősödéssel 20550 Ft-on állt. A hétfőn még 20 ezer forint alá is benéző Richter részvény forgalma kedden eddig 2,2 milliárd Ft volt - amivel egyelőre a BÉT legaktívabb papírja.
A három hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy keddi aukcióján 45 bázisponttal csökkent a hozam az egy héttel korábbi értékesítéshez képest, a hétfői másodpiaci referenciahozamnál pedig 12 bázisponttal alacsonyabb hozam alakult ki.
Az Európai Unió bővítéséből a frissen csatlakozókhoz földrajzilag legközelebb álló országok profitálhatnak a legtöbbet. Az uniónak nem kell tartania a csatlakozás tőkeelszívó hatásától, s a bővítés költségei is korlátozottak maradnak - állapítja meg a Goldman Sachs befektetési bank tanulmánya.
Egy spanyol lap értesülései szerint a tíz új uniós tag közül hat tagállamot, köztük Magyarországot is figyelmeztetni fogja az Európai Unió a magas költségvetési hiány miatt. Draskovics szerint a jövő héten eldől, mikor csatlakozik hazánk az eurózónához.
A Népszabadság keddi számában interjú olvasható Erős Jánossal, aki 1995 és 1998 közt vezette a Kereskedelmi és Hitelbankot. Múltja - mint mondja - nyitott könyv, sem törvénytelen sem etikátlan dolgot nem követett el. A napilap többek közt a K&H privatizációjával kapcsolatos részvényszerzéséről kérdezte Erőst.
Az EU-csatlakozás előtti állami segélyről ugyan lemaradt a Budapesti Közlekedési Vállalat, de az uniós szabályok közt akad olyan, amely hosszabb távon mégis jó esélyt nyújt a cég konszolidációjára.