Belföld

Teljes területén kínál ADSL-szolgáltatást a Monortel

Magyarország legkisebb helyi vezetékes telefon szolgáltatója, a Monor Telefon Társaság (MTT) szolgáltatási területe 98 százalékán elérhetővé tette az ADSL internet hozzáférést.

Ezenkívül május elsejével beindította a vezetékes SMS szolgáltatást is, közölte a társaság keddi sajtótájékoztatóján Kollár Péter vezérigazgató.

Kollár elmondta, a most 10 éves cég 72 ezer vezetékes fővonallal és 53 ezer kábeltelevíziós előfizetővel rendelkezik.

A cég ADSL ügyfeleinek száma 2003 végén 540 volt, 2004 végére ezt 2500-ra, 2005 végére 3500-ra akarják növelni. 2003 végén az ADSL mellett 3700 modemes (dial up) internet előfizetője volt a cégnek.

A UPC közel 100 százalékos tulajdonában lévő MTT szolgáltatási területe szomszédos Budapesttel, az M5-ös autópálya mentén. A társaság piac bővülésre számít az egyre újabb Budapestről kitelepülő cégek, illetve az M0-ás körgyűrű fejlesztése miatt.

A 2002-ben 8,5 milliárd forintos árbevételt elérő, 2,4 milliárd forintos mérleg szerinti eredményt regisztráló cég az elmúlt tíz évben mintegy 100 millió eurót fektetett be Magyarországon. Az ADSL hozzáférés teljes kiépítése mintegy 1 millió euróba került az MTT szolgáltatási területén, ahol egyetlen településen sem laknak 20 ezernél többen, mondta Kollár.

Hozzátette, fél évvel ezelőtt önmagában 100 millió forintba került volna az, hogy a cég betelepüljön 14 budapesti telefonközpontba, ami a feltétele annak, hogy a cég megjelenhessen szolgáltatásaival Pesten.

A cég nyújt már egyes üzleti szolgáltatásokat szolgáltatási területén kívül is, a terjeszkedés felgyorsítását azonban csak akkor tervezi, ha csökkennek a jelenlegi összekapcsolási díjak, valamint a más szolgáltató hálózatára való betelepülés költségei.

Kollár elmondta, az NTT hamarosan aláírja a szerződéseket a Magyarországon a közelmúltban megjelent lakossági alternatív szolgáltatóval, a Tele2-vel, így a Tele2 majd az NTT területén is kínálhatja szolgáltatásait.

A Tele2 megjelenése Kollár szerint a verseny erősödéséhez, a tarifák csökkenéséhez, illetve új csomagok megjelenéséhez vezet. Hozzátette, a hírközlési hatóság szerint összekapcsolási díj csökkentés szintén a tarifák csökkentése felé hat és egyben megkönnyíti új szolgáltatók megjelenését, új szolgáltatások beindítását.



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik