Ha a Fidesz kormányt alakíthat 2006-ban, a villamos energia árának csökkentését nyugodtan vegyék készpénznek – mondta Orbán Viktor a Magyar ATV Egyenes beszéd című csütörtök esti műsorában.
A Szonda Ipsos december közepi felmérése szerint a szocialisták utolérték a fiatal demokratákat. A teljes lakosság 29 százaléka támogatja az MSZP-t, míg a Fideszt 28 százalékuk – írja a Népszabadság.
Két, símaszkot viselő férfi kirabolt egy pénzszállító autót a főváros III. kerületében csütörtökön este - közölte a rendőrség az MTI-vel. Sajtóértesülések szerint 150-200 millió forintot zsákmányoltak.
Amíg a családok többsége a fa alatt bontogatja az ajándékokat, vannak szervek, amelyek ugyanúgy életet mentenek, tüzet oltanak, vagy hajléktalanokat segítenek, mint egy átlag munkanapon. A közszolgálati feladatokat ellátóknak, ha a beosztás rájuk esik, le kell dolgozniuk a karácsonyt.
Számítógéppel és irodai nyomtatóval készített 50 eurós bankjegyeket egy észak-magyarországi bűnözői csoport, négy férfit, köztük egy volt rendőrt őrizetbe vettek. A hamisítványok több európai országban is felbukkantak.
Több mint 27 millió forint bírságot szabott ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az ünnepek előtti élelmiszer-ellenőrzései során – mondta az egészségügyi miniszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón.
A Vision Consulting mandátumbecslése szerint a 176 egyéni választókerületből 85-ben inkább a jobboldalnak, 50-ben pedig inkább a baloldalnak van esélye. 41-ben azonban kiszámíthatatlan, ki lesz a befutó. A kutatók csak három parlamenti párttal számolnak.
A Hajtás Pajtás futárszolgálat alapítói, a napokban megjelent Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) hirdetésével kapcsolatban arra kérte a politikusokat, hogy tartsák távol magukat a vállalkozásuktól.
A főpolgármester az elmúlt esztendőt a kiugrás évének nevezte a főváros életében: több útfelújítási program indult, és sok, régóta húzódó beruházást fejezett be a főváros.
Megnevezte országgyűlési képviselőjelöltjeit a Magyar Demokrata Fórum Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete. A pártnak mind a tíz szavazókerületben lesz egyéni indulója.
Az SZDSZ elnöke szerint a szabad demokraták 2002-es fő választási ígéretei lényegében egy kivétellel mind teljesültek. Kuncze Gábor évértékelő sajtótájékoztatóján kiderült, hogy egyedül az egészségügyi reformot nem sikerült megoldaniuk.
A Fidesz csütörtöki, évadzáró tanácskozásán Áder János, Varga Mihály és Orbán Viktor értékelte az elmúlt évet, a kormány munkáját, és a párt jövőjét. A legnagyobb ellenzéki párt szerint a luxusbaloldal leváltására van szükség 2006-ban.
A rádiófrekvenciás azonosítási (RFID) technológián alapuló síbérletrendszert dolgoztak ki a Dolomitok tizenkét völgyének síparadicsomában, amely lehetővé teszi, hogy sorban állás nélkül, szabadon mozoghassanak a síelők a sípályák között – derült ki az Oracle közleményéből.
Az MSZP 2005-ben a hétköznapok politikáját akarta megvalósítani — mondta Lendvai Ildikó, a párt parlamenti frakcióvezetője csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján Budapesten.
Az ország legtávolabbi pontjain, a legkisebb települések is korszerűsíthetik iskoláikat összefogással, valamint az Európai Unió és a nemzeti források támogatásával – mondta Magyar Bálint oktatási miniszter csütörtökön Csarodán, ahol felavatta három kis beregi falu közös intézményét.
Csaknem duplájára nőtt a határforgalom Hegyeshalomnál a közelgő ünnepek miatt, és a belépők számának további növekedése várható – közölte a Határőrség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A Metro újság csütörtöki számában megjelent Fidesz-hirdetéssel kapcsolatban a gazdasági miniszter közölte: „Hosszasan keresem a szavakat, de csak az jut eszembe, hogy ez ciki."
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus két év alatt összesen 250 millió forintot kapott a Magyar Labdarúgó Szövetségen (MLSZ) keresztül, míg a válogatott menedzserének, Pellady Péternek a cége 74 millióval gazdagodott – áll az Index.hu által megszerzett dokumentumokban.