Belföld

Szeptember végén befejeződik a Heves Megyei Önkormányzat és Gyöngyös önkormányzatának közös beruházásában az Orczy-kastély és -kert felújításának első üteme, a 820 millió forintos munkához a Regionális Operatív Program pályázatán 800 milliót nyert a két önkormányzat, amihez 20 millió forint önrészt biztosítottak.
2006. 08. 23. 15:55
Szombathely és Burgenland jövőbeni, elsősorban gazdasági együttműködéséről tárgyalt szerdán a vasi megyeszékhelyen Hans Niessl, az ausztriai térség tartományfőnöke és Ipkovich György szombathelyi polgármester.
2006. 08. 23. 15:50
Az ügyészség október 21-ig meghosszabbította azt a nyomozást, amely az Egészségügyi Minisztérium szervátültetésekkel kapcsolatos szabálytalanságok miatt tett feljelentése kapcsán indult – közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
2006. 08. 23. 14:57
Rajtad múlik! címmel tájékoztató sorozatot indít az SZDSZ, amelyben a párt az öngondoskodást hangsúlyozza főként a liberálisok számára kiemelt, a koalíciós szerepvállalás értelmét jelentő területeken – közölte Kuncze.
2006. 08. 23. 13:22
Herényi Károlynak nem áll szándékában lemondani a frakcióvezetésről egy önkormányzati tisztség javára – ezt a köztelevízió szerdai Nap-kelte című műsorában maga az MDF frakcióvezetője mondta.
2006. 08. 23. 11:41
Újabb vádat emelt az ügyészség Kulcsár Attila ellen különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt – mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán.
2006. 08. 23. 11:37
Már gőzerővel dolgoznak a 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri és Bocskai úti megállójának építésén; a Fehérvári úton hétfőtől ezért csak gyalogosan lehet közlekedni, majdnem egy éven keresztül.
2006. 08. 23. 11:31
Két és fél millió forintos kárigénye van a büntetés-végrehajtásnak azzal a férfival szemben, aki más helyett töltötte le szabadságvesztését a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, ezt polgári peres úton szeretnék érvényesíteni.
2006. 08. 23. 11:31
Az ország leggazdagabb települései Hévíz, Telki, Balatonföldvár és Tihany, legszegényebbek pedig Kiscsécs, Csenyéte, Rakaca, Gilvánfa és Szakácsi – derül ki a Gfk Hungária friss felméréséből.
2006. 08. 23. 10:51
A Nexus Kft. nem követett el hibát a tűzijáték szervezésekor. A tragédiát nem a rakéták kilövése okozta, a katasztrófa megelőzése pedig nem a cég, hanem az erre a feladatra specializálódott szervek feladata – nyilatkozta az Indexnek a társaság ügyvezetője.
2006. 08. 23. 08:20
A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy azonnal vizsgálja meg Szilvásy György kancelláriaminiszter, valamint Demszky Gábor főpolgármester személyes felelősségét a vasárnapi vihar ügyében. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa első körben az állami szervek eljárását vizsgálja, majd a kormányzat részére javaslatokat fogalmaz majd meg.
2006. 08. 23. 07:41
Szilvásy György kedd délután ismertette a vasárnapi tragédia kivizsgálására létrehozott bizottság vizsgálatának eredményét. Visszavonták a MeH egyik magas rangú munkatársának megbízását, az OMSZ és a katasztrófavédelem vezetői ellen pedig fegyelmi eljárás indult.
2006. 08. 22. 17:28
Olvasói sztorik