Belföld

Ötvenkilós kutyához kötötte, megkínoztatta volt párját a szegedi nő – Sokkoló részletek

A férfit meztelenre vetkőztették és egy kádba kényszerítették, ahol kisebb szünetekkel brutálisan bántalmazták.

Hamarosan bíróság elé állhat – négy társával együtt – az a nő, aki idén májusban brutálisan megverette volt párját. A sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés és kifosztás – ezzel vádolták meg őket.

Elcsalták és nekiestek

Az esetről szeptemberben számoltunk be, miután a rendőrség lezárta a nyomozást. Az akkori tájékoztatás szerint 33 éves nő május elsején azzal hívta fel volt párját, hogy aludjon nála Szegeden. A férfi elment hozzá, ám ott – egykori barátnőjével együtt – öten várták. Azonnal ütni kezdték, majd meztelenre vetkőztették, a fürdőkádba tették, és a saját övével, illetve egy kutyalánccal megkötözték, közben tovább ütlegelték és nyújtófával bántalmazták. Telefonját, pénzét a nő elvette. A verések között kisebb szüneteket tartottak, ezt kihasználva sikerült megszöknie. Egy ismerőse a közelben lakott, tőle kért segítséget.

újszegedi támadás
Fotó: police.hu

Hetekig tartott a felépülése

A Csongrád Megyei Főügyészség szerdán újabb részleteket hozott nyilvánosságra. Eszerint egy kórházban kialakult vita előzte meg a támadást, amely egy, a nő gyermekét ért baleset kapcsán robbant ki. Még aznap eldöntötte hozzátartóival, hogy bántani fogják egykori élettársat. Mint kiderült, egy ötvenkilós kutyát is vittek a lakásba, az ebet a láncánál fogva kötötték a férfi bokájához, majd a fürdőszobába vitték, ahol kínozták, verték, többször a víz alá nyomták a fejét. Orrcsonttörést szenvedett, zúzódások és egyéb sérülések borították. Egy időre mozgáskorlátozottá is vált. Több hétig tartott felépülése.

„A vádlottak a sértett hosszú ideig történő kitartó bántalmazásával és megkötözésével, valamint fogva tartásával a sértettet fokozott testi és lelki gyötrelemnek tették ki”- írja az ügyészség.

Az ügyben a Szegedi Járásbíróság dönt majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik