Közélet

A fehérorosz diktátor haver lesz az EU-nak és USA-nak

aljakszandr lukasenka (Array)
aljakszandr lukasenka (Array)
Európa utolsó (előtti) diktátora kezdi beadni a derekát a nyugatnak, aminek Putyin nem feltétlen fog örülni. Enyhülhet a szankciós politika, kiépülhetnek a nyugati kapcsolatok.

Alaposan kezd összespanolni az Európai Unió és az Egyesült Államok a korábban – némi joggal – páriának kikiáltott fehérorosz diktátor Alekszander Lukasenkóval – írja a BBC. Maga a (sok helyen Lukasenkának írt) elnök mondta, hogy az EU felfüggesztette a belarusz befektetések befagyasztását és az elnökre is vonatkozó utazási tilalmat.

A történet persze nem előzmények nélküli: a hó első felében tartott elnökválasztást Lukasenkó megint nagy fölénnyel húzta be, ráadásul nem voltak utcai harcok és a nemzetközi megfigyelők sem sipították az éjszakába, hogy választási csalás. Az EU már október 12-én közölte, hogy négy hónapra felfüggeszti a szankciókat. Az utolsó lökést az adta meg, hogy augusztus 12-én az utolsó hat politikai foglyot is szabadon engedték a belarusz hatóságok.

Ami még lényegesebb, hogy Amerika is elengedte a korlátozásokat, és sürgette Fehéroroszországot, hogy javítson az emberi jogokon és a demokrácián. Az biztos a lap szerint, hogy az eddig Vlagyimir Putyin Oroszországához dörgölőző Lukasenkó inkább a nyugattal akar mostanság barátkozni. Az tette be nála a kaput, hogy az oroszok minden áron légibázist akarnak fehérorosz területen, Lukasenkó azonban ellenzi ezt.

Eközben azért maradnak még érvényben szankciók: a fegyverembargót fenntartják, ahogy Lukasenkó biztonsági szolgálatából négy ember ellen is érvényben maradnak a korlátozások. Ők felelősek lehetnek ellenzékiek eltűnéséért. Az USA bizonyos fehérorosz jogi személyek pénzügyi tranzakcióit teszi hamarosan ismét lehetővé

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik