Közélet

Felfüggesztették a Fehéroroszország elleni uniós szankciókat

A vasárnapi elnökválasztás körül sem volt minden rendben, de az EU külügyminiszterei értékelték az előrelépéseket.

Az Európai Unió külügyminiszterei hétfői tanácskozásukon jóváhagyták, hogy négy hónapra felfüggesszék a Fehéroroszország ellen korábban elrendelt szankciókat – jelentette be Harlem Désir francia Európa-ügyi államtitkár. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a büntetőintézkedéseket szükség esetén azonnali hatállyal visszaállíthatják.

Fehéroroszországban vasárnap elnökválasztást tartottak, melyet ismét elsöprő fölénnyel nyert meg az országot 1994 óta irányító Aljakszandr Lukasenka. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szerint a választás nem felelt meg a nemzetközi normáknak, mert egyenlőtlen feltételeket teremtettek Lukasenka és az ellenzéki jelöltek közt.

Az uniós külügyminiszterek ugyanakkor úgy vélik: a választás a korábbiaknál átláthatóbban és nyugodtabban zajlott le és azt is értékelték, hogy augusztus végén politikai foglyokat engedtek szabadon az országban. Ugyancsak sokat nyomhatott a latban, hogy az ukrajnai konfliktusban Fehéroroszország közvetítő szerepet vállalt a szembenálló felek között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik