Gyurcsánynak nem ez az első röpirata, tizenegy évvel ezelőtt, 2004 elején csinált már ilyet. Most arra tesz kísérletet, hogy „a balközép integrálja a polgári demokratikus ellenzék különböző áramlatait annak érdekében, hogy új politikai alternatívát állítva meghódítsa a politikai centrumot.”
15 pontot szedett össze, vagyis ebből kettő közbevetett megjegyzés, lássuk. Közben tőle idézünk
Magyar vagyok, és azt látom, hogy hazám az önkénnyel kokettál. Ha csak a kormány gondolná így, az nem lenne nagy baj. A demokratikus sokaság elzavarná. De sajnos nem ez a helyzet.
A modern baloldaliság nem zárt ideológia. A baloldaliság attitűd, kultúra, társadalomszemlélet. A baloldaliság tehát nem abszolút.
Persze nem lehet sarkig nyitni az ajtót. Ez világos. De érdemes megbeszélni, hogy mennyit tudunk áldozni saját életünkből mások javára. Nem önfeláldozást javaslok. De ha az ötszázmilliós Európa nem tud befogadni évente mondjuk egymillió menekültet, azaz lakosságának mintegy két ezrelékét, ha nem képes ennyi embernek halál helyett normális életet kínálni, akkor nem a menekültekkel, hanem velünk van a baj.
A mostani menekültválság minden korábbinál élesebben világít rá arra a dilemmára, hogy mi is az elsőrendű kötelességünk. Bármi áron védeni történelmi kultúránkat, vagy óvni az emberi életet.
Ha büszkeségünk forrása elődeink teljesítménye, akkor ez annak bevallása, hogy a mi generációnk alig ért el világraszólót.
Nem hiszem. Az igaz, hogy a választók többsége csalódott a baloldalban, de nem gondolom, hogy azért, mert baloldali volt. Sokkal inkább gondolom, hogy a baloldal azért veszített, mert gyengének bizonyult intellektuális, morális, politikai értelemben.
Orbán kormánya nem nemzeti, nem keresztény, nem jobboldali. Nem hungaroputyinista, nem neofasiszta, nem nacionalista. Ez a kormány egy bűnszövetkezet, Orbán a maffia-állam feje.
A Demokratikus Koalíció azért is alakult, mert Orbán rezsimjével szemben nem a bal–jobb, hanem az európai demokrácia–keleties önkény választóvonalat tartottuk meghatározónak.
Az európai és a magyar baloldalnak kevés izgalmas, hiteles személyisége van.
A választók visszatérő óhaja, hogy végre egyezzen ki a bal- és jobboldal, az MSZP és a Fidesz, Gyurcsány és Orbán.
Nincs kiegyezés a maffiaállammal.
Egy leendő új polgári demokrata kormány iszonyatos várakozásokkal fog találkozni. Tele leszünk feszültségekkel. Mindenki gyors megoldást fog követelni. Bárhova nézünk, csak bajt fogunk látni.
Magyarországon mintha felborult volna a politikai térkép. A fideszes jobboldal a kiépült európai rend ádáz kritikusának mutatja magát, a baloldal meg mintha kritikátlanul védené a piacgazdaságot, az európai együttműködést. Így aztán az elégedetlenek, akik manapság többségben vannak, a Fideszhez vándorolnak, rosszabb esetben a Jobbikhoz, a progresszív baloldal és a liberálisok meg hoppon maradnak a bármennyire is tisztességesnek gondolt eszméikkel.
Ami Magyarországon létrejött, az valóban egy torz piacgazdasági szerkezet és kultúra. Nem könnyű szeretni.
Persze igen, de mégsem. Akik azt hiszik, hogy a mai kormány leváltásával minden megoldódik, azok súlyosan tévednek. Minden gondunk forrása, hogy csodákban hiszünk, miközben nincsenek csodák. Sem mi, politikusok, sem a választók nem rendelkeznek emberfeletti képességekkel.
Részben mert az elmúlt öt év olyan mély társadalmi, gazdasági, kulturális, alkotmányos változásokat hozott, amelyek legalább egy része belátható időn belül nem fordítható vissza, és tegyük hozzá azt is, hogy vannak intézkedések, amelyeket érdemben nem is lenne szabad megváltoztatni.
