Foci

Londoni döntetlennel mutatkozott be Klopp a Liverpool kispadján

A Tottenham Hotspur és a Liverpool 0-0-át játszott a Premier League 9. fordulójában.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az angol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának nyitómérkőzése volt az egyik legérdekesebb meccs a hétvégén, mégpedig azért, mert ekkor debütált a Bogdán Ádámot is foglalkoztató Liverpool kispadján Jürgen Klopp. A német szakemberre rögvest komoly kihívás várt, ugyanis a Vörösök a Tottenham Hotspur otthonában vendégeskedtek.

A Pool kezdte jobban a meccset, a kezdőbe jelölt Origi már a 9. percben kis híján megszerezte a vezetést a Vörösöknek, de a fejese után a labda a keresztlécről a gólvonal elé pattant. A folytatásban a Spurs vette át a kezdeményezést, volt két veszélyes lövése is a hazaiaknak, azonban Mignolet mindkétszer bravúrral hárított.

Jürgen Klopp a tőle megszokott vehemenciával követte a meccset:

A második játékrészben a Liverpool volt a kezdeményezőbb, többnyire náluk volt a labda, azonban említésre méltó helyzetet nem nagyon tudtak kidolgozni. A 78. percben felhördült a közönség, amikor Milner adott egy bodicseket Rose-nak, ám a játékvezető továbbot intett (pedig a középpályásnak volt már egy sárgája is), a Liverpool pedig veszélyes kontrát vezetett, melynek végén Lloris védett. A hajrába érve még Mignolet mutatott be egy újabb bravúrt, majd a Vörösöknek volt még két lehetőségük, de egyikből sem lett gól, 0-0 lett a végeredmény.

Eredmény – Premier League, 9. forduló

Tottenham Hotspur – Liverpool 0-0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik