Szórakozás

Győzike megmutatta a másik luxusvilláját is

A házban továbbra is a Zebra-minta uralkodik, és az emeleten van egy "kirakatkonyha is".

A SuperTV2-n futó Hal a tortán című gasztro-realityben ezen a héten Gáspár Bea, Kozso, Kustánczi Lia, Delhusa Gjon és Nyári Karcsi főznek. A hetet Bea asszony nyitja, aki körbevezeti a stábot a híres-nevezetes Gáspár-otthonban, ami a Győzike show óta eltelt időszakban nem sokat változott, hiszen továbbra is a zebracsíkok uralnak mindent. Bea asszony szerint az emeleti konyha, csak kirakat, ott ugyanis egyáltalán nem szeret főzni, többek között a zebraminták miatt.

“Itt van egy díszkonyha, amit abszolút nem használok, mert nem olyan stabil. elég instabilak a fogantyúk rajta, és a lenti konyhát jobban szeretem. Itt minden olyan fekete-fehér, olyan, mint Győző: vagy igen vagy nem” – meséli Gáspár Bea, aki a főzés közben egy széttört fazék miatt a saját diagnózisát is felállította, közölte ugyanis, hogy “alapfokú szívinfarktust” kapott.

Bea asszony azt is elárulta, hogy a család esténként a nappali helyett inkább a szülői hálóban időzik szívesen, ahol a lányoké a fotel, a szülőké pedig az ágy. A Hal a tortán egyik korábbi szériájában Győzike főzött, aki akkor azt a luxusotthont mutatta meg, amit Evelin kapott a nagymamájától, és ami miatt az adóhatóság is vizsgálódott a család után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik