Szórakozás

Gáspár Győző faképnél hagyta a forgatást

24.hu
24.hu

2013. 10. 24. 18:00

A SuperTV2 Hal a tortán című műsorának mai adásában a vacsora végére egy szék üresen marad az asztalnál, Győzike ugyanis sértődötten hazavonul.

Korábban a témában:

Szepesi Niki a Hal a tortán mai adásának felvételén nem bírja visszafogni tisztaságmániáját. A botránykönyv-író úszónőt elmondása szerint már egy morzsa is idegesíti, és nem is fogja vissza magát, amikor oda nem illő dolgokat talál a földön vagy az asztalon. Az ostor pedig Győzikén csattan, akire Niki többször is ráordít.

“Nagyon mocskosan eszel, tisztára, mint egy gyerek, csupa morzsa minden. Ez az én tisztaságmániámnak köszönhető” – torkolta le az előételnél Győzőt a szívószál-királynő Szepesi, majd később ismét kiborult a bili. – “Mi ez itt? Te tényleg így eszel? Nem szégyelled magad? De most komolyan mondom, kivagyok a morzsára. Mint egy ötéves, nézd meg, hogy néz ki!? Hallod? Ez komoly? Nem is érdemled így meg a főételt” – kapta meg a második letolást Győző.

Ezzel azonban még nem volt vége, ugyanis a desszertnél, Gáspár Győző megint “hibázott”. Niki ismét jelenetet rendezett, a roma rapper azonban ezt már nem bírta.

“Negyven éves leszek négy hónap múlva. Egy huszonöt éves lány lekiabál engem? Akkor lehet, hogy én vagyok hülye? Én rontottam el valamit? Bocsánat” – fejtette ki Niki viselkedéséről a véleményét Győző, aki Szepesinek is megmondta a magáét. – “Most tudod, mit fogsz látni Nikolett? Azt, hogy én most felállok és hazamegyek. Én holnap nagy szeretettel várok mindenkit az otthonomban. Köszönöm szépen, hogy itt lehettem, de nekem is van tűrőképességem” – zárta rövidre az estét Győzike.

Szepesinek és Gáspár Győzőnek nem ez volt az első csörtéje a főzőműsor eddigi négy adása alatt, korábban ugyanis Niki késsel rontott Győzikére.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.