Golyóstollra vonatkozó szabadalmat már többen (Loud, 1888; Baum, 1910; Van Vechten Riesburg, 1916; G.L.Lorenz, 1924; Wenczel Clime, 1938) is beadtak Bíró előtt, de ezek mind ugyanazzal a hibával rendelkeztek: nem voltak képesek egyenletesen adagolni a tintát, így gyakran foltot hagytak a papíron. 1938-ban a magyar Goy Andor megalkotta az állandó tintaellátást lehetővé tévő tintajáratokat és a festékpasztát, rövidesen pedig Kovács Sándor bemutatta a festékpasztát, melynek használata lehetővé tette a tinta gravitációtól való függetlenségét, így akár fejjel lefelé is írni lehetett vele.
Ugyanebben az évben a budapesti újságíró, Bíró László a városi legenda szerint felborította az asztalán lévő tintásüveget, az ott sorakozó golyók pedig a tintán végiggördülve nyomot hagytak az asztalon. Bíró ekkor ismerte fel, hogy egy golyó használatával megoldhatja a legfőbb problémát, sőt, egy fokkal sűrűbb festéket is használt melyet kémikus testvérével, Bíró Györggyel és Gellért Imrével együtt fejlesztett ki. Az első Bíró-toll leírását már 1938 áprilisában eljuttatta a szabadalmi hivatalba, de itt a tintát még egy rugós szerkezet nyomta a golyóra. Ugyanebben az évben egy újabb változatot is beadott, de a végső formát már Argentínába való emigrálása után, 1943-ban szabadalmaztatta. A toll hamarosan óriási siker lett, az amerikai és brit hadsereg azonnal használni kezdte a nehézkes töltőtollak helyett.
Fotó: Wikimedia Commons
A norvég NRK videójából megtudhatjuk, mi történik, ha a toll eléri a papírt:
Sőt, a gyártási folyamat is meglepően bonyolult:
