Szórakozás

Szembesítették Zámbó Jimmy özvegyét Hulé Évával

Edit asszonynak azért kellett szembenéznie férje halálának szemtanújával, mert ellentmondásokat találtak mindkettőjük vallomásában.

Hosszú ideje nem beszéltek egymással, pedig korábban gyakran összejártak. Azon az éjszakén lett vége a barátságuknak, amikor egy fegyver Zámbó Jimmy halálát okozta.

Hulé Éva tavaly augusztusban, csaknem évtizednyi hallgatás után új vallomást tett: fontos információkat szeretett volna megosztani az énekes haláláról, ezért megváltoztatta vallomását. Az idős asszony akkor úgy fogalmazott: nem baleset történt azon az éjszakán, a rendőrség ezért leporolta a Jimmy-aktát. Ráadásul Éva később a Mokka egyik adásában kijelentette: Zámbó Edit felelős a Király” halálért. Ekkor kezdődött kettejük harca: az özvegy és ügyvédje rágalmazásért feljelentette Hulé Évát.

Kedden délelőtt újabb fontos állomásához ért a Jimmy-ügy: Évát és az énekes özvegyét szembesítésre idézte be a rendőrség. Zárt ajtók mögött, közel két órán keresztül egyeztették a vallomásokat. Hogy kinek kedvez majd a szembesítés, azt még az idős asszony ügyvédje sem tudja.

”Megtörténhet ez is, az is, igazából ez egy nyomozati kérdés, és én nem szeretnék a nyomozó hatóság helyett erről nyilatkozni, ők ismerik a tényeket, úgyhogy ők fogják eldönteni, hogy mi a folytatása ennek az ügynek – nyilatkozta az Aktívnak a jogi képviselő.

AJÁNLOTT LINK:

Ellentmondó vallomások – Szembesítették Jimmy özvegyét és Hulé Évát (TV2.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik