Szalai Ádám játéka igencsak megosztja mind a szakembereket, mind a szurkolókat. Különösen felerősödtek ezek a hangok a magyar – román meccs előtt Nemanja Nikolics, a válogatottból kimaradt Böde Dániel, illetve az észak-amerikai bajnokságban szárnyaló Németh Krisztián gólerős játékát látva.
A régóta meccshiánnyal küszködő centert minden oldalról támadás érte, mondván, nem tartja meg, nem játssza meg hatékonyan a labdákat, 193 centi ide, vagy oda, fejbárbajt nem nyer és ami a legfontosabb, kapura veszélytelen, csatár létére gólt nem szerez.
Emlékezzünk, ennek ellenére Dárdai Pál minden alkalommal megvédte a közvélemény előtt „kedvencét”, de érveit nem támasztotta alá tényekkel. A Hertha Berlin edzőjének “magyar hangja”, Bernd Storck is gondolkodás nélkül kezdőbe vezényelte a románok elleni pénteki derbin (0-0) és minden bizonnyal a klubcsapatában lelátóra szoruló center hétfő este az írek ellen is egyel növeli válogatottságai számát.
Most arra teszek kísérletet, hogy rávilágítsak, a “német vonal” miért ragaszkodik Szalaihoz, miért illeszkedik jobban a válogatottunk jelenlegi játékrendszerébe, mit csinál ő hatékonyabban a pályán, mint fent nevezett vetélytársai (ide sorolhatjuk még Priskin Tamást is).
Nézzünk egy kis Szalai vs. Nikolics statisztikát, kicsit más megközelítésben, mint ahogy a jelenleg hivatalban lévő elemző rendszerek szokták.
Amint a statisztikából látható, Szalai igencsak aktív és eredményes mezőnymunkát folytatott a mérkőzés első felében és majd minden mutatóban sokkal jobb volt, mint éktársa, Nikolics. Ha elemzésünket a klasszikus mutatókkal hajtottuk volna végre, futott km, jó passzok, rossz passzok, passz százalék, megnyert párharc stb., akkor bizton állítható, hogy nem lett volna ekkora különbség a két játékos teljesítménye között. Ennek az az egyszerű oka, hogy a jelenlegi elemző rendszerek nem a játékfunkciókból indulnak ki, hanem az észlelt technikai elemek számából.
Dárdai (és Storck) szerint válogatottunk egyelőre alkalmatlan a folyamatos labdabirtoklásra épülő támadásvezetésekre, ennek elsajátításához több gyakorlás és idő kellene. Ezért a stabil védekezésből kontrákra hagyatkozunk úgy, hogy a támadásnál semmi fölösleges kockázatvállalás a kiinduló pont.
Ha az ellenfél nyomás alá helyez minket, akkor a labdakihozatal hosszú, felívelésekkel történik, illetve, ha véletlenül támadunk és labdát vesztünk, akkor az ellenfél kontrájának azonnali megtörése taktikai faulttal a cél.
Feltehetőleg nem lesz ez másként a hétfő esti észak-írek elleni mérkőzésen sem. Szalaira tehát azért van szükség, mert válogatottunk rendelkezésére álló támadók közül ebben mindenkinél erősebb. Ráadásul, ha a románok elleni lövése 20 centivel feljebb megy (videó fent), most mindenki újra az egekbe emelné.
