Foci

A spanyolok egy félidő alatt döntöttek

spanyol válogatott (Array)
spanyol válogatott (Array)

A La Roja egy góllal legyőzte Costa Ricát felkészülési mérkőzésen.

A soros Eb-selejtezőjükre készülő spanyolok csütörtök este Leonban látták vendégül Costa Ricát. Vicente del Bosque csapatában kapusposzton meglehetősen pikáns volt a hangulat az utóbbi napok eseményeinek tükrében, ugyanis az a David De Gea kezdett, akit a Real Madrid meg akar szerezni a Manchester Unitedtől, Iker Casillas pedig csak a padon kapott helyet. Hogy még egy csavar legyen a sztoriban, a Blancók második számű hálóőre, Keylor Navas is ott volt a pályán a vendégek mezében.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A találkozón a costa ricaiak gyorsan vezetést szereztek, Venegas már az ötödik percben előnyhöz juttatta a közép-amerikaiakat, de szinte pár pillanat múlva érkezett is az egyenlítés Paco Alcacer jóvoltából.

A 30. percben Fabregas révén már a fordítás is összejött a spanyoloknak, és mint később kiderült, maradt is a 2-1-es végeredmény, mert a második felvonásban már egyik háló sem rezzent meg.

A spanyolok vasárnap este Fehéroroszországba látogatnak.

Eredmény – felkészülési mérkőzés

Spanyolország – Costa Rica 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Paco (7.), Fabregas (30.) illetve Venegas (5.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik