Közélet

Rendőrök segítettek az embercsempészeknek Hercegszántónál – újabb gyanúsított

bilincs (Array)
bilincs (Array)

Az ügynek így már hat érintettje van. Most újabb civilt fogtak el.

Egy újabb civilt hallgatott ki gyanúsítottként bűnszövetségben elkövetett embercsempészés miatt az ügyészség, az illető a gyanú szerint szintén tagja volt a Hercegszántó térségében működő embercsempész-hálózatnak. Az ügynek így már hat gyanúsítottja van, közülük hárman rendőrök.

A Központi Nyomozó Főügyészség emlékeztet, a bűnszövetség úgy működött, hogy a – most már csak volt – egyenruhások az 51-es  főúton figyelték a járőrök mozgását, a szerzett információkról egymással és civil társaikkal folyamatosan egyeztettek, és így segítették őket abban, hogy az illegális határátlépőket szállító autó ellenőrzését elkerüljék.

A közleményből kiderül az is, hogy a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa elrendelte a hatodik gyanúsított előzetes letartóztatását is. 

Az ügyhöz kapcsolódóan – még az év elején – külföldön is elfogtak egy magyar állampolgárságú férfit, akit az osztrák hatóságok a gyanúsítotti kihallgatását követően szintén előzetes letartóztatásba helyeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik