Tudomány

A Földnél kisebb exobolygót fedeztek fel

A bolygónktól alig 33 fényévnyi távolságban lévő planéta kevesebb mint másfél nap alatt kerüli meg csillagát, amelytől mindössze 2,7 millió kilométerre kering.

A Földnél kisebb exobolygót, azaz a Naprendszeren kívüli planétát a NASA Spitzer űrteleszkópja segítségével fedezték fel. Az UCF-1,01 katalógusjelű planéta átmérője mindössze 8400 kilométer, azaz kétharmada a Földének, és alig 33 fényévnyire van bolygónktól.

A Közép-floridai Egyetem (UCF) csillagászai véletlenül fedezték fel az égitestet, miközben a Neptunusz-méretű GJ436b exobolygót figyelték meg. Eközben az asztrofizikusok a bolygó szülőcsillaga, egy vörös törpe által kibocsátott infravörös fényben parányi elhalványulást észleltek. Ez arra utalt, hogy valamilyen égitest ideiglenesen blokkolta a csillag fényét.

Az elhalványulás részletes tanulmányozása során a kutatók sok mindent megtudtak a bolygójelöltről, az UCS-1,01 ugyanis mindaddig kandidátus marad, míg meg nem állapítják a tömegét.

Átmérőjét kivéve az UCF-1,01 kevéssé hasonlít a Földhöz – mindössze 2,7 millió kilométerre kering csillagától, amelyet nem egészen másfél nap alatt kerül meg. E közelségnek köszönhetően a hőmérséklet a felszínén elérheti az 540 Celsius-fokot, de az sem kizárt, hogy felületét magma borítja.

„Szilárd bizonyítékaink vannak egy igen kicsi, forró és közeli világ létezésére” – hangsúlyozta Kevin Stevenson, a  tanulmány vezető szerzője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik