Nagyvilág

Kisgyereke életét mentette nő, mielőtt halálra zúzta a mozgólépcső – videó (18+)

Mozgolepcso-baleset(960x640).jpg (Array)
Mozgolepcso-baleset(960x640).jpg (Array)

Beszakadt a fém fedőlap egy kínai bevásárlóközpont mozgólépcsőjének tetején, amint a lépcsőről lelépett egy vásárló. A nő még el tudta lökni magától kisfiát, de ő életét vesztette.

A Hupej tartományi Csingcsou város áruházának kamerái által rögzített felvételen jól látszik, hogy a harminc éves nő kétéves kisfiával egyedül utazott a mozgólépcsőn, amikor az eset történt és a lelépéskor három áruházi dolgozó hölgy is ott állt a közelben. A kisfiút egyikük még meg tudta ragadni, de a padlózat alá eső nő kezét már nem sikerült elkapniuk. A mentők négy órán át dolgoztak, mire az áldozat holttestét ki tudták szabadítani.

Meg nem nevezett források a vuhani esti újságnak azt nyilatkozták, hogy a balesetet vélhetően emberi mulasztás okozta, a fedőlapot a karbantartást követően nem rögzítették megfelelően. Az áruház egyelőre nem adott ki közleményt a történtekkel kapcsolatban. Az eset a legolvasottabb hír volt a kínai közösségi oldalakon, ahol már órákkal azelőtt megjelent a balesetről készült videó, valamint a tragédiáról szóló beszámolók, hogy a kínai sajtó foglalkozni kezdett volna az üggyel. 

Kínában megszokottnak számítanak a hasonló esetek. Sanghajban tavaly 12 ember megsérült, amikor a metró egyik mozgólépcsője hirtelen hátramenetbe váltott. 2011-ben Pekingben indult meg váratlanul az ellenkező irányba egy mozgólépcső a földalatti egyik állomásán; egy 13 éves fiú meghalt, 30-an megsérültek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik