Élet-Stílus

Szülők, figyelem! Nem megrémülni kell, hanem segítséget kérni

Gyermekbajok 3 (Array)
Gyermekbajok 3 (Array)

Mit tehet egy felnőtt, ha gyerekéről kiderül, hogy pszichológus vagy pszichiáter segítségére szorul? Gyermekbajok, harmadik rész.

A lelki– és pszichiátriai problémák már az egészen kicsi gyerekeknél felbukkanhatnak. Sok esetben olyan súlyos gondokat okozva, amik tönkretehetik az egész életét. Milyen lehetőségeik vannak az ilyen gyerekeknek és hova fordulhatnak a szülők?

A Hír24 dokumentumfilmjében nem rossz vagy neveletlen gyerekekkel foglalkozunk, hanem olyanokkal, akiknek segítségre van szükségük.

A Gyermekbajok első részében megismerhették Márkót, azt a 13 éves nyíregyházi fiút, akitől néha már a saját anyja is fél, és aki most egy nagy lehetőséget kapott: egy különleges terápiára utazhat Ázsiába. Aztán bemutattunk három majdnem félresiklott életet, három problémákkal küzdő kisfiút, valamint két, gyerekeken segítő, budapesti magánintézmény.

Most következzen az állami intézményrendszer, gyermekpszichológiai vizsgálati módszerek, illetve azt is megtudjuk, miről kell meggyőzni a segítségre szoruló gyerekek szüleit:

A folytatásban kiderül, tud-e segíteni Márkón a Chance Program.

Olvasói sztorik