Élet-Stílus

Nehogy belehaljunk, hogy megöregedni sincs időnk

rohanás, sietés, futás (Array)
rohanás, sietés, futás (Array)
Rengeteg élvezettől fosztja meg magát, aki folyton rohan. Sokan vannak ebben a csapdában és sokan foglalkoznak vele, hogyan lehet kimászni belőle. Lassítási ötletek egy hétre.

Az a jó a pörgésben, hogy nem érek rá megöregedni sem. Nem érek rá egyáltalán semmire. Arra sem, hogy végiggondolhassam, mire nem érek rá és mit csináltam, amiért nem értem rá.

Ez egy öt évvel ezelőtti blogbejegyzésem. Abból az időből, amikor eldöntöttem, elég volt a pénz utáni hajszából, világgá megyek, lecsendesítem az életem, önkéntes leszek. Csakhogy ez a mondat nem a váltás előtt, hanem utána született. Nem sikerült lelassítani, sőt!

Az időhiány miatti öregedés mellett azzal vigasztaltam magam, hogy adott idő alatt többszörösét élem meg, mint amennyi egy lassú életben jutna. Az afrikai idő is csak napokra tudott megfékezni, mert az járt a fejemben, hogy ez csak ideiglenes lét, teperni kell a jövőért. Hazatérve is egyszerűen elfogadtam a jelmondatomat: mindig úton, mindig mozgásban, mindig késésben. Ritkán jutott időm arra is, hogy felmérjem, mi minden mellett robogok el, miközben egyszerre négy pályán versenyzem az idővel.

E cikkre is úgy készültem, hogy két e-mail megírása, négy cikk párhuzamos olvasása közben gyors vacsorakészítésbe fogtam. Csak két adag rizs lett volna a feladat. A minőséget beáldozva, GYORSrizzsel kezdtem. Fojtogató füst ébresztett, hogy gyorsabb volt, mint gondoltam. Odaveszett lábasostul. Sebaj, van itthon lassú, ám minőségi rizs is. Gondos kimérés egy pohárba, majd azt félretéve, zúdítom az új lábasba a rizst a zacskóból. Gyors reakció, jaj nem ezt, ez vissza a zacskóba. Túl gyorsnak bizonyult a reakció, mert ebben a lábasban már olaj is volt. Már kb egy kilónyi rizs veszett kárba, de még mindig nem csüggedek, hiszen ott a pohárban a szükséges adag. Persze nem veszíthetek időt azzal, hogy a tűzhely mellett tétlenkedek, amíg a rizs méltóztatik megüvegesedni. Újabb fojtó füst riaszt a számítógéptől, hogy ebből sem lesz vacsora.

Egykor nagyon büszke voltam, hogy nem tudok unatkozni, több feladatot is tudok párhuzamosan végezni, így életem minden pillanatát többszörösen kihasználom. Tegnap ráébredtem, azért lehettem büszke, mert sosem volt időm felmérni a kapkodás miatti veszteségeket. Holnaptól másképp lesz! Jön a slow hét!

Fékezzetek ti is, ha

–       nem ismeritek igazán a szomszédot, a kollégáitokat, netán a családtagjaitokat sem

–       nem tudjátok, milyen épületek, programok vannak a környezetetekben

–       a munkában kiégést éreztek

–       futtában, számítógép mellett, zacskóból esztek,

–       egyre többet jártok gyógyszertárba, orvoshoz,

–       nem olvastok könyvet, sőt a cikkekből is csak címet, pár mondatot…..

Hosszú a lista, mint ahogy a kifogásoké is, de egy teljesebb, élvezetesebb, egészségesebb életért megéri lassítani – mondják azok, akik már megtanultak nem rohanni. Krajcsó Nelli ijesztő tükröt tarthat sokaknak:

Carl Honore könyvet is írt a felgyorsult élet okozta károkról. Érdemes meghallgatni, mi történt, amikor az esti mesét is sietve akarta letudni (magyar felirat beállítható a videón).

Indul a slow hét!

A Slow Budapest segít lassítani. Minden napra ad ötletet a fékezésre.

Hétfő

Kezdésnek nem kell messzire menni, csak a szomszédig, meghívni mondjuk egy közös főzésre, sportra. A kapcsolat egy kilincsre akasztható üzenettel is felvehető. A közös program fotójával aztán nyerni is lehet. Részletek itt:

Kedd

A munkahelyen is figyelni kell a testi-lelki egyensúlyra. A szervezők szerint ehhez segíthet egy közös reggeli, ebéd a szabadban, vagy ha a kollégák saját főztjükkel kedveskednek egymásnak. E-mail helyett jobb a személyes megbeszélés és a klímás iroda helyett a szabadban is lehet értekezni. Itt is van nyeremény a csatlakozóknak.

Szerda

Az olvasásé ez a nap. Online és személyesen is lehet érdekes könyvekhez jutni ingyen. Részletek itt:

Csütörtök

A tudatos pénzkezelésről, a helyi közösségek támogatásáról lehet filmet nézni és beszélgetni a MagNet Házban, az Andrássy úton. Addig egy kisfilm a mai valóságról:

ChipotleWhat do you think about this video? :)

Posted by sharpimage on 2014. július 10.

 

Péntek

A felfrissülésre és a pihenésre kell e napon koncentrálni. A szervezők közös szabadtéri jógára hívnak regel a Városligetben vagy este a Margitszigeten. http://slowbudapest.com/pentek-pihenunk-es-felfrissulunk/

Szombat

Az ízek élvezetében kell elmerülni. Slowfood-kóstolók és workshopok lesznek a II. kerületben, a Margit utca 9-ben.

Vasárnap:

Ekkor csak lazulni kell a szabadban. Szervezett programok e napon: különleges séta a Vizivárosban és piknik a Vár alatt.

A programok ugyan mind Budapesten vannak, de lassulni bárhol lehet, bárki kezdeményezhet hasonló közösségi élményeket. Nem csak ezen a héten.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik