Tudomány vezess

Nem a kéthengeres motor a legnagyobb baja ennek a használt Fiatnak

Strapabíró városi autó a Fiat Panda, többféle motorral és 4x4-es hajtással is elérhető. Aki azonban elhanyagolja a karbantartását, az csúnyán pórul járhat.

Nagyon régóta gyártásban van a harmadik generációs Fiat Panda, néhány ráncfelvarrástól eltekintve több mint 10 éve a kínálatuk részét képezi. A városi kisautók fontos részei az olasz autógyártásnak, a Panda előző generációi pedig megalapozták hírnevét. Mire számíthat az, aki a Fiat 2011-től árult csöppségét szeretné használtan megvenni? Most mindent elmondunk, amit tudni érdemes!

Vezess Ez egy ráncfelvarrás előtti, harmadik száriás példány

Modelltörténet

A Pandát a ’80-as évek legelején indította útjára a Fiat, egyszerűsége és kedvező ára pedig hamar kedvelt modellé tette. A háromajtós típus két frissítésen is átesett, készült belőle 4×4-es és ‘Van’ változat is, egészen 1996-ig volt a piacon. Ezután néhány évig pihent a Panda, a második generációra egészen 2003-ig kellett várni. A 169-es immáron ötajtósként jelent meg (A Vezess erről szóló cikke ezen a linken érhető el), az összkerekes verziót itt sem felejtették el a vidéki vásárlók örömére, továbbá a tüzes 100HP kivitel is egy izgalmas kisautót rejtett.

Fotók: Fiat

Közel tíz évig volt gyártásban különösebb változtatás nélkül, a harmadik, a cikk témáját is adó 319-es széria 2011-ben váltotta. Ez jóval több különkiadást kapott, a 4×4 mellett Cross és City Cross fantázianeveket is bevezettek, végül 2024-ben egy újabb frissítés keretében Pandina névre keresztelték át, ezzel készítették elő az elektromos Grande Panda érkezését, amelyet a Vezess is letesztelt.

Fotó: Fiat

Ezt a cikket a Vezess szerkesztősége készítette a 24 Extra számára.

A legolvasottabb hazai autós lapként a Vezess több mint 25 éve segít eligazodni az autózás világában: tesztekkel, elemzésekkel, szakértői tartalmakkal és a közlekedés mindannyiunkat érintő kérdéseivel.

Minden nap friss autós tartalom: vezess.hu

A piacon unikálisnak számít a 4×4-es hajtás egy pici városi autóhoz, ez a Panda egyik érdekessége. Ez volt egyébként az első Fiat, amelyik megkapta a gyártó alacsony sebességnél működésbe lépő automatikus vészfékezési rendszerét (LSCM), ami városi használatnál előnyös tud lenni.

A cikk tartalmából
  • Bemutatjuk, milyen használni a Pandát a hétköznapokban
  • Kiderül, mennyit fogyaszt a kis Fiat a különböző motorváltozatokkal
  • Felsoroljuk az autó típushibáit és fontos karbantartásait
  • Megmutatjuk, mennyiért lehet használt Pandát venni
  • Néhány kopóalkatrész és fontosabb javítás költségei
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik