Belföld

Mától nincs Magyar Televízió, újabb kirúgások jöhetnek

MTV-Monoszkop(960x640).jpg (Array)
MTV-Monoszkop(960x640).jpg (Array)

Sokaknak fájni fog, hogy egyesülnek a hazai közmédia-társaságok.

Július elsejével egyesül a négy közszolgálati médiaszolgáltató, a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és a Duna Televízió Nonprofit Zrt.

Az Országgyűlés december közepén módosította a médiatörvényt; ennek értelmében a jelenlegi Duna Televízió Nonprofit Zrt.-vel beolvadás útján egyesül a másik három gazdasági társaság, és Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. elnevezéssel egyedüli közszolgálati médiaszolgáltatóként folytatja tevékenységét.

Mint korábban megírtuk, két fideszes képviselő kezdeményezte a médiaszabályozás újabb módosítását. Dunai Mónika és Tuzson Bence azzal indokolta javaslatát, hogy a cégek a Közszolgálati Közalapítvány tulajdonában vannak, működésük 2011 óta jelentősen megváltozott: míg korábban külön-külön végezték tevékenységüket, az állami média átalakulásával a műsorok előállítását már az MTVA végzi, az infrastruktúrát is az Alap birtokolja

A szabályozás módosítását a kezdeményező képviselők azzal indokolták, hogy „az elmúlt közel négyéves időszak gyakorlati tapasztalatai” azt mutatják, hogy gazdaságossági és költséghatékonysági szempontból indokolt az összevonás.

A beolvadás biztosítja, hogy a gazdasági társaságok ne jogutód nélkül szűnjenek meg. A társaság rádiós, televíziós, online és hírügynökségi szolgáltatást egyaránt nyújt – írta az MTI.

Az egyesülés sokaknak fájni fog. A Válasz.hu úgy tudja, az új médiaszolgáltató legalább 20-30 főtől válik meg hamarosan. A vezetői körben is változások lesznek: a vezérigazgatói poszton a Duna vezérigazgatója, Dobos Menyhért folytathatja, a televízióért Medveczky Balázs, a hírügynökségért Gazsó L. Ferenc lesz igazgatóként felelős. A rádiónál még nem tudni, ki lehet a befutó, mivel Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. eddigi vezérigazgatója más feladatot kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik