Gazdaság

Egyre több magyar szállást kínálnak az Airbnb-n

airbnb(650x433).jpg (Array)
airbnb(650x433).jpg (Array)

Már a nyolcezret is eléri az Airbnb internetes felületen keresztül kínált magyarországi szálláshelyek száma, a nagyobb városokban 60-100 ajánlat érhető el.

A 2008-ban létrehozott közösségi szálláshely-szolgáltató lényege, hogy a lakásukat kínáló személyeket összehozza a turistákkal, akik a szállodáknál olcsóbb és otthonosabb ellátásra vágynak. Az Airbnb-n kínált szálláshelyeknek csaknem a fele – nagyjából 3500 – budapesti, a vidéki helyszínek közül a legnépszerűbb a Balaton térsége.

De már olyan falvakból is tettek fel ajánlatot, amelyek létezéséről sok magyar sem feltétlenül tud, a kevésbé ismert helységek tekintetben az Airbnb komoly marketingeszközzé is válhat – nyilatkozott a Népszabadságnak Karakasné Morvay Klára, a BGF Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Karának adjunktusa.

Az adjunktus szerint az internetes felületnek köszönhetően olyan helyszínek is bekerülhetnek a turizmus vérkeringésébe, mint például a Mátra vagy az Őrség.

Az árak tekintetében azonban nagy a szórás. Lehet találni napi 300 ezer forintért kivehető palotát is Budapesten, ugyanakkor az Airbnb-n keresztül foglalt szállások 30 százalékkal olcsóbbak, mint a hasonló kategóriájú hagyományos szálláshelyek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik