Fábián Ádám és Regéczy Zoltán még az orvosi egyetem padjait koptatják, de a tanulás mellett startup vállalkozásuk felfuttatására is jut idejük. „A saját fejlesztésű anatómiaatlasz ötletét az adta, hogy az egyetemen sok olyan hallgatót ismerünk, akinek problémát okoz az online tananyag vagy a kiegészítő anyagok beszerzése. Az volt a célunk, hogy olyan atlaszt készítsünk, amely árban könnyebben hozzáférhető, de minőségben semmiképpen sem gyengébb a konkurens programoknál” – mesélt a kezdetekről Fábián Ádám.
Az iOS után jön az Android
Az iPad-re fejlesztett program idén márciustól tölthető le az Apple alkalmazásboltjából, és már vannak olyan eredmények, amelyekre méltán lehetnek büszkék az egyetemisták. „Volt rá példa, hogy az applikációnk az App Store letöltések között az orvosi kategóriában első helyezést ért el” – emelte ki Regéczy Zoltán. Ehhez Fábián Ádám hozzátette, hogy a debütálás után egy hónappal Londonból kaptak megkeresést, sőt már azt is elmondhatják, hogy minden földrészen adtak el az applikációból.
A startup vállalkozásokhoz hűen már a kezdetektől úgy gondolták, hogy a magyarországi mellett a globális értékesítés a cél. Az orvosi atlaszt éppen ezért nemcsak latin, hanem angol nyelvre is lefordították. Az RF Anatomy program Android-verziója júliusban érkezik.
InnoApps Díjat nyertek
„Meglepetésként ért minket, hogy megnyertük az Invitel fiatal fejlesztőknek kiírt pályázatát, hiszen mi egy nagyon speciális területtel foglalkozunk. Tudjuk, hogy elég szűk rétegnek fontos az, hogy legyen jó anatómiaatlasza. A díj számunkra azt jelzi, hogy szakértői körben is elismerik a fejlesztésünket és versenyképesnek tartják az applikációt. Szeretnék a startup hírnevét növelni, és ebben is segíthet az Invitel InnoApps pályázat első helyezése” – összegezte Regéczy Zoltán.
Az Invitel 2010-ben hozta létre az InnoApps Díjat, amelyet tavaly kibővítettek, így már nemcsak a középiskolások, egyetemisták és főiskolások, hanem 30 éves korig azok a fiatal fejlesztők is pályázhattak, akik már nem vesznek részt iskolarendszerű képzésben.
Anatómia kezdőknek
A jelenlegi atlaszt elsősorban orvostanhallgatók és egészségügyi dolgozók számára készítették, de később szeretnének belevágni olyan projektbe is, amely alapszinten és közérthetően egy sokkal szélesebb rétegnek mutatná be az anatómiát. Az orvostanhallgatók hosszú távú tervei között szerepel egy olyan online, komplex tanulófelület kialakítása is, amely az orvosi tanulmányok nagy részében segítséget nyújthat a hallgatóknak – Magyarországon és külföldön egyaránt.