Belföld

Menekültgyerekek a híradóban: megszólalt az MTVA

Kérheti a szerkesztő, hogy ne szerepeljenek kiskorúak a képi anyagokban – közölték.

A 444 számolt be elsőként arról a kiszivárgott adástükörről, amelyből kitűnik: szerkesztői utasításban tiltják, hogy az állami tévé híradójában leadott, a menekültekről szóló anyagokban gyerekek is feltűnjenek. A HVG.hu MTVA-s forrása megerősítette, hogy létezik ilyen szerkesztői utasítás.

Az MTVA sajtóosztálya nemrég bevezetett furcsa szokása szerint ismét a Facebook-oldalán válaszolta meg az erre vonatkozó sajtókérdéseket. Azt írják: tudósításaikban előfordulnak kiskorúak is, ugyanakkor lényegesnek tartják megjegyezni, hogy „a közszolgálati média kiemelten fontosnak tartja a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályokat”. Hozzátették: „a fent leírtak alapján és a szerkesztői szabadság gyakorlásának lehetőségével élve az adott szerkesztő kérheti, hogy ne szerepeljen kiskorú személy a képi anyagokban”.

Az MTVA sajtóosztályának Facebook-bejegyzése alatt egy néző újabb kérdéseket vetett fel hozzászólásában: legfőképp arra kíváncsi, hogyan lehet kiegyensúlyozott tájékoztatásról beszélni, ha kifejezetten arra kérik a riportereket és vágókat, hogy ne mutassanak meg olyan személyeket, akik a riport helyszínén jelen vannak. A kérdésre eddig nem érkezett válasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik