Belföld

Előzetes letartóztatásban az Új-Kishomoki gyújtogató

H. Péter kihallgatásán az elé tárt bizonyítékokat látva megtört és beismerő vallomást tett.

Mint ismert, négy lakatlan házat gyújtott fel egy férfi Hódmezővásárhely Új-Kishomokon az elmúlt másfél évben. Habár a hódmezővásárhelyi nyomozók már kezdetben sejtették, hogy szándékos gyújtogatás áll a tüzek hátterében, csak kevés értékelhető nyom maradt a helyszíneken, ami megnehezítette a bizonyítást – tájékoztatta a Vásárhely24-et Szenti Szabolcs.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: legutóbb 2013. május 27-én éjjel a Fári utcában kapott lángra egy lakatlan ingatlan tetőszerkezete. A nyomozókat az itt talált nyomok vezették el H. Péterhez, ugyanahhoz a 31 éves férfihoz, aki ellen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság már korábban vádemelést javasolt egy hasonló ügy miatt.

H. Péter 2013. május 29-i gyanúsítottkénti kihallgatásán az elé tárt bizonyítékokat látva megtört és beismerő vallomást tett. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A nyomozási bíró az ügyészség indítványának helyt adva egy hónap időtartamra el is rendelte a kényszerintézkedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik