Szórakozás

Ki akart rabolni egy idős asszonyt, mert nem kapta meg a fizetését

A táskájánál fogva rántotta a földre a 76 éves nőt.

Péntek reggel fél kilenckor egy padon ülő idős asszonyra támadt egy akkor még ismeretlen nő Szegeden a Csongrádi sugárút és az Ág utca kereszteződésénél. A táskájánál fogva a földre rántotta, majd megpróbálta azt kikapni a 76 éves asszony kezéből, de nem járt sikerrel.

A nő elmenekült, de néhány órán belül egy közeli ABC-ben elfogták a rendőrök.

Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Kihallgatásán mindent beismert. Elmondta, hogy egy ATM-nél figyelt fel áldozatára. Tettét azzal indokolta, hogy nem érkezett meg reggel a fizetése és így akart pénzt szerezni.

R. Béláné ellen a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. A nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik