Közélet

Lassan csak a kábósok adnak munkát a rendőröknek a Szigeten

Sziget (Array)
Sziget (Array)

Negyedével csökkent a bűncselekmények száma a fesztiválon tavalyhoz képest - lelkendezett a rendőrség, ami az Óbudai-szigeten már nem is tartott fenn idén irodát.

Biztonságosabb volt fesztiválozni idén a Szigeten mint tavaly, ugyanis 2014-hez képest 24 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma – közölte kedden a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az idén 132 bűncselekmény jutott a rendőrség tudomására és 63 gyanúsítottat fogtak el a fesztiválon. Kábítószer-terjesztés miatt 7 embert hallgattak ki, hármukat előzetes letartóztatásba helyezték, egyikük pedig már bíróság elé is került.

A kábítószer-kereskedelmen túl kábítószer birtoklása, zseblopás, sátrak fosztogatása és alkalmi lopás miatt kellett intézkednie a rendőröknek – tették hozzá. Az idén először nem a Szigeten, hanem a rendezvény helyszínétől pár száz méterre állították fel a rendőrség kihelyezett irodáját. Ott a rendőrök minden nap 24 órában biztosították a panaszfelvétel és a feljelentés lehetőségét.

A korábbi évhez hasonlóan idén is eredményes volt az együttműködés a BRFK, illetve a fesztivált biztosító civil biztonsági szolgálatok között. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt évhez képest csökkent a bűncselekmények száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik