Belföld

Tizenkét év börtön a főbérlőjét agyonverő gyulai férfinak

Jogerősen tizenkét év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a 72 esztendős gyulai férfit, aki 2011 nyarán egy szóváltást követően agyonverte főbérlőjét.

Az alkoholos személyiségzavarban szenvedő, büntetlen előéletű Patai Mihály 2011 májusától lakott albérlőként a szintén italozó, 51 éves későbbi sértett házában. A két férfi között gyakoriak voltak a veszekedések, 2011. június 10-ig azonban tettlegességre nem került sor. Aznap délután a Körös-parti város egyik sörözőjében azért alakult ki szóváltás a főbérlő és a férfi között, mert a vádlott el akart költözni az albérletből. A söröző pultosa a kiabáló sértettet kiküldte a kocsmából, ezt követően nem sokkal a vádlott hazament az albérletébe, de nem jutott be a szobájába, mert zárva találta az ajtót.

A főbérlő este tíz körül ért a házhoz. A két férfi az udvaron összeszólalkozott, a sértett többször meglökte a vádlottat, aki egyszer ököllel arcon ütötte a férfit. A sértett földre került, de felállni már nem tudott, mert a vádlott bántalmazni kezdte, legalább negyvenszer nagy erővel megütötte és megrúgta, s fejét többször a kemény, száraz földhöz csapta.
A sértett nem sokkal később meghalt, halálának közvetlen oka fulladás volt. Hajnalban a vádlott elment otthonról, ismerőseivel összefutva azt állította, a sértett leesett a lépcsőn.

A vádlott az eljárás során elismerte, hogy bántalmazta áldozatát, azt állította azonban, nem akarta a férfi halálát.
A táblabíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, akit ezért jogerősen tizenkét év börtönbüntetéssel sújtott.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik