Sport

Épül az atléták otthona

Elkezdődik a Regionális Atlétikai Centrum kivitelezése a Bregyó Szabadidőközpontban.

A Bregyó Szabadidőközpontban az atlétikai stadiont az önkormányzat több ütemben építi meg. Az erről szóló szerződést Bozai István városgondnok és Pintér Árpád, a Regia Service Kft. ügyvezetője írta alá.

Az építkezést a helyi cégekből alakult nyertes ALBA Atlétika Konzorcium végzi. Tavaly júliusban vált hivatalossá az a kormánydöntés, melynek értelmében Regionális Atlétikai Központ épülhet Székesfehérváron a Bregyó Szabadidőközpontban. Az „Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése” előirányzatból összesen mintegy 750 millió forintos támogatásban részesült Székesfehérvár. Az állami támogatás 100 százalékban biztosítja a forrást a munka első, második és harmadik üteméhez.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Székesfehérvár Városgondnoksága Kft-t kérte fel, hogy az Alba Regia Atlétikai Klubbal együttműködve a tervezést bonyolítsa le, és írja alá a kivitelezői szerződést.

Az új központi épület emeletén helyezik el a sportolók, a szakosztályvezetés és a versenyrendezés helységeit, melyekből jó a rálátás a pálya teljes területére. Összesen hat öltözőt alakítanak ki, melyek mindegyikéhez fürdő és két toalett tartozik majd. A versenyzők által használt öltözők mellett a regenerálódást szolgáló masszírozó helység, szauna és pihenőtér is helyet kap a létesítményben. Az épület előterét pedig úgy tervezték, hogy az alkalmas legyen éremátadók és különböző összejövetelek befogadására. A megépülő nyolc-pályás futófolyosó egy 700 négyzetméteres gyakorlócsarnokhoz csatlakozik és a 100 m-es pálya ebben végződik majd. A földszinten egyébként a téli edzéslehetőséget biztosító, illetve verseny idején a bemelegítés helyéül szolgáló termek is részét képezik az atlétikai központnak, mely a tervek szerint tíz hónap alatt készül majd el.

Az építkezés ideje alatt a Bregyóban a Napközis tábor, a játszótér, a görkori- és BMX pálya továbbra is használható lesz. A futóknak, kocogóknak azt javasolja a Városgondnokság, hogy a kivitelezés alatt a Bregyó körül a Kiserdőben, a Palotavárosi tavaknál, a Sóstón az atlétika pályán, vagy a Pentellei erdőben fussanak.

Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András is jelen volt a kivitelezői szerződés aláírásakor. Örömét fejezte ki, hogy elkezdődhet a Regionális Atlétikai Központ építése a városban, hiszen a kor követelményeinek megfelelő pálya kialakítása elengedhetetlen Székesfehérváron. Az új létesítmény nemcsak az egyre több szép eredményt hozó fehérvári atlétáknak ad majd új otthont, hanem a szabadidő- és utánpótlássportot is szolgálja. A kivitelezés után, pedig a Bregyó pálya természetesen továbbra is nyitva áll minden mozogni vágyó fehérvári előtt – hangsúlyozta a város polgármestere.

Pintér Árpád, a Regia Service Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a kivitelezést a konzorcium vállalkozói igyekeznek a lehető leggyorsabban és a legjobb minőségben elvégezni, és a megadott határidőn belül elkészülnek majd a munkálatokkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik