– Megérdemeltük a győzelmet. Az elődöntőben, a szezonban hazai pályán veretlen paksiakat, a fináléban, pedig a jóval esélyesebbnek vélt szolnokiaknál bizonyultunk jobbnak. Tudtuk, hogy egymeccses csata során bármi előfordulhat, és az a csapat nyer, amely jobb napot fog ki. Sikerült azt játszanunk, ami nekünk fekszik, jól védekeztünk, remekül szedtük a lepattanókat, és gyors indításaink voltak. Egy rövid időszakot leszámítva végig kezünkben volt a mérkőzés. Ez az első kupagyőzelmem edzőként, igaz játékosként egy volt, kaposváriként. – nyilatkozta Dzunics.
Az Alba Fehérvár bevette Paksot, és nagy csatában elnyerte a Magyar Kupát a címvédő Szolnoki Olaj előtt. Dzunics Braniszlav az Alba Fehérvár vezetőedzője értékelte a meccset.
Ajánlott videó
- 11:40 Bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet ügyvezetője, négy hónapig a lakását sem hagyhatja el
- 11:17 Megtörtént a nagy bejelentés: Imre Bence Veszprémbe igazol
- 11:00 A dán kézikapitány a KO-győzelem után: A magyarokat is meg akarjuk verni
- 10:58 Harminchárom gyereket ölt meg az óvodát támadó szudáni drón
- 10:49 Orbán Viktor és Orbán Balázs is beszél a kecskeméti DPK „háborúellenes gyűlésén” – élő közvetítésünk
- 10:40 Rejtett kamerákkal és mikrofonokkal is próbáltak KRESZ-vizsgát tenni
- 10:30 Dróntámadás Csernobilban: megrongálódott a szarkofág
- 10:11 Egyetlen krízis sem oldódik meg magától – vallja az ember, aki elkapta Oszama bin Ladent
- 10:01 Szijjártóék megígérték, hogy segítenek, a Szerbiából kiutasított fiatalok szerint azonban hazug indokokkal akadályozzák ügyük tisztázását
- 09:55 Meg akart fojtani egy orosz nyugdíjas egy kamaszlányt, mert ukrán kémnek nézte
- 09:54 Árad az Ipoly!
- 09:50 Kézi-vb: nem lehet elégszer visszanézni Szemerey japánok elleni dupla védését
- 09:32 Körmend fideszes polgármestere eltörölné a pár hónapja bevezetett telekadót
- 09:06 Közel 45 méteres a világ legmagasabb karácsonyfája
- 08:59 24/7: Ezért nem hasít a PornHub Oroszországban
- 21:01 Depresszió, demencia, 4500 liter vizelet – hogy lesz valakiből extrém takarító, és miért közvetíti ezt a YouTube-on?
- 19:06 Pintér Sándor lőtt
- 06:58 „Ha ez az isteni rend ért minket, akkor itt boldogulunk” – kárpátaljai magyarok mesélnek arról, miért nem indította őket útnak a háború
- 19:55 Budapest a világ legmocskosabb nagyvárosa a turisták szerint
- 10:01 Szijjártóék megígérték, hogy segítenek, a Szerbiából kiutasított fiatalok szerint azonban hazug indokokkal akadályozzák ügyük tisztázását
- 08:02 A kutyáját próbálta megmenteni, belehalt az amerikai férfi
- 20:00 Túlélte feleségével közösen elkövetett öngyilkosságát, öt év fegyházat kapott a volt egyetemi tanár
- 09:32 Körmend fideszes polgármestere eltörölné a pár hónapja bevezetett telekadót
- 08:59 24/7: Ezért nem hasít a PornHub Oroszországban
- 05:15 Meddig hisznek a gyerekek a Mikulásban?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
