Sport

Egy harmad elég volt a Volánnak

Az ifjabb Ocskay Gábor Emléktornán a SAPA Fehérvár AV 19 címvédőhöz méltó játékkal nyert az Olimpija Ljubljana ellen, és jutott a torna vasárnapi döntőjébe.

A IV. Ocskay Gábor Emléktorna minden eddiginél erősebb mezőnnyel indult, és már rögtön az első találkozó egy igazán küzdelmes, minőségi hokit hozott a német Red Bull München és a cseh Extraligás HC Vitkovice Steel csapatai között. A müncheniek edzője, pedig igazán ismerősen mozgott a Jégcsarnokban, aki nem volt más, mint Pat Cortina a Volán egykori mestere. 2003 és 2006 között irányította a kék-fehéreket, és ahogy fogalmazott Fehérvárra mindig szívesen jön, mert jól érezte magát itt. Csapata aztán bizonyított, és aránylag sima meccsen győzte le ellenfelét.

EHC Red Bull München (német) – HC Vitkovice Steel (cseh) 3–1 (0–0, 2–1, 1–0)

Gólok: Ulmer, Dibelka, Aubin illetve Káhn

Ezután jöhetett a SAPA Fehérvár AV 19 meccse a régi vetélytárs Olimpija Ljubljana ellen. Ez a meccs már csak azért is külön figyelmet érdemelt, mivel tavasszal éppen a szlovénok búcsúztatták el a kék-fehéreket az EBEL negyeddöntőjében, ráadásul 2-0-as fehérvári előny után.

A SAPA Fehérvár a Munro – Durco, Pratt, Mihály, Johansson, Bailey – Tokaji, Horváth A., Ladányi, Vas M., Sofron – Sille, Pozsgai, Sikorcin, Banham, Kovács Cs. – Varga A., Orbán, Németh A., Metcalfe, Benk – Magosi összeállításban lépett jégre, és bizony olyan első tíz percet produkált, amely után minden hoki barát megnyalhatta mind a tíz ujját.

A 2. perc elején Kyle Bailey – Mihály Árpád adogatás után Eric Johansson talált be. Majd öt perc elteltével Tyler Metcalfe megszerezte első gólját Fehérváron. A 9. percben ismét Mihályékon volt a sor, ezúttal Johansson passzát Bailey váltotta gólra. És még nem volt vége! 35 másodperccel később a harmadik sor villogott, Frank Banham lőtte be Sikorcin Ladislav és Kovács Csaba asszisztját. Ezután már a biztos vezetés tudatában kissé alábbhagyott a lendület, és a harmad befejezése előtt három perccel szépítettek is a zöld-fehérek Alexandre Imbeault góljával. Itt akár megszólalhatott volna a mérkőzés végét jelző duda, mert több találat nem született. A hátralevő kétszer húsz perc inkább a küzdelemről, és Adam Munro bravúrjairól szólt, de ezt senki sem bánta, hiszen létrejött az „álomdöntő”, vasárnap a SAPA és a München között.

Sapa Fehérvár AV19 – Telemach Olimpija Ljubljana (szlovén)   4-1 (4-1, 0-0, 0-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik