Belföld

A Nyugat-Dunántúl a harmadik legerősebb turisztikai régió

sárvár (sárvár, )
sárvár (sárvár, )

A főváros és a Balaton után a Nyugat-Dunántúl 13 százalékos részesedéssel Magyarország harmadik legerősebb idegenforgalmi régiója – mondta el egy szerdai soproni szakmai rendezvényen a Magyar Turizmus Zrt. térségi marketingigazgatója.

Tama István jelezte: a régió legvonzóbb célpontja tavaly Bük volt, ahol 600 ezernél is több vendégéjszakát regisztráltak. Sopron és Sárvár 400 ezer feletti eredményt, Győr pedig 300 ezret meghaladó vendégéjszaka-számot könyvelt el. A térségben öt év alatt negyedével emelkedett a kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma.

Itt is érezhető volt a turizmusban tapasztalható trendforduló: a vendégek a pár óra alatt elérhető célpontokat részesítették előnyben, így egyre több a horvát, osztrák, szlovák és szlovén vendég – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva közölte, az idei esztendő első öt hónapjának trendje azt mutatja, hogy Bük őrzi első helyét, Sárvár a második, Győr feljött a harmadik helyre, míg Sopron a negyedik legvonzóbb célpont a vendégéjszaka-szám alapján a térségben. Sopron és Győr esetében jelentős a német vendégek számának emelkedése, Bükön és Sárváron pedig kitart a tíz éve indult tendencia: egyre többen érkeznek Csehországból – tette hozzá.

Az év eleji adatokkal kapcsolatban Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy korábban is mutatkoztak jelentős különbségek az előzetes és a végleges adatok között, a most említett rangsor pedig a főszezon előtti trendeket mutatja.

Szólt arról is: nemzetközi trend, hogy mind többet, de rövidebben utaznak az emberek, az évi nagy nyaralást nem újabb hosszú üdülések követik, hanem több rövidebb kiruccanás.

Az eseményen elhangzott: a Nyugat-Dunántúlon tavaly 980 ezer vendég 2,6 millió éjszakát töltött el; az előbbi adat 5,7, az utóbbi 4,3 százalékos emelkedést jelent. A belföldi vendégek száma 1,3 százalékkal csökkent, míg a külföldieké 16 százalékkal nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik