Szórakozás

Többször megerőszakolták Pamela Andersont

Döbbenetes vallomást tett Pamela Anderson a Cannes-i Filmfesztiválon: gyerekkorában molesztálták, többen megerőszakolták. Volt, hogy öten.

„Nem volt könnyű gyerekkorom. Annak ellenére, hogy szerető szülők neveltek fel, szörnyű dolgokat éltem át. Hatéves koromtól tízéves koromig a bébiszitterem molesztált”- mondta a színésznő alapítványa, a The Pamela Anderson Foundation sajtótájékoztatóján.

„Tizenkét évesen, amikor átmentem az egyik barátnőmhöz, aki a fiúja házában fogadott, a srác bátyja megerőszakolt. Először azt mondta, megtanít táblajátékkal játszani, aztán elkezdte masszírozni a hátam, végül megerőszakolt. Ő huszonöt éves volt ekkor, nekem ez volt az első heteroszexuális élményem, tizenkét évesen. Pár évvel később az első barátom viccesnek tartotta, ha megerőszakol öt barátjával együtt.

Felesleges mondanom, hogy ezek után nem tudtam megbízni senkiben.  A szüleim megpróbáltak megvédeni engem, de ez a Föld nem volt biztonságos hely számomra. Édesapám alkoholista volt, édesanyám két helyen dolgozott pincérnőként. Anyukám állandóan sírt, apukám pedig ritkán járt haza. Nem okozhattam én is fájdalmat édesanyámnak, azért a történteket magamban tartottam. Néha, ha valaki mosolyog, nem azért teszi, mert vidám, hanem azért mert erős” – fogalmazott.

A borzasztó vallomásra senki nem számított, a résztvevőket sokkolták a hallottak. A színésznő elmondta, hogy bejelentésének oka, hogy kihangsúlyozza állatok iránti szeretetét. A megrázó események után ugyanis úgy érezte nem tud megbízni senkiben, ezért lett célja az állatok védelme.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik