Belföld

Börtön járhat a kötelességszegő orvosoknak

Akár két év börtönt is kaphat az a szlovák orvos, aki rendkívüli helyzet, szükségállapot esetén nem teljesíti az államilag elrendelt kötelességét

Kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik azt az orvost, aki rendkívüli helyzet, szükségállapot esetén nem teljesíti az államilag elrendelt kötelességét – ezt tartalmazza a szlovák kormány által hétfőn jóváhagyott büntetőtörvény-módosítás.

Az orvosok sztrájkjogát is korlátoznák. A kormány a módosításokkal az elmúlt hetek orvossztrájkjára, a tömeges felmondásokra, illetve az ezt követő szükségállapot kihirdetése idején történtekre reagált. December elején ugyanis többorvos, aki kitöltötte felmondását, a szükségállapot, s a felszólítás ellenére sem tért vissza a kórházakba, és nem vette fel a munkát.

A törvény eddig is előírta, hogy az orvosoknak dolgozniuk kell válsághelyzet esetén, mostantól azonban – amennyiben a parlament jóváhagyja a büntetőtörvénykönyv módosítását – már szankcionálhatják is a kötelességüket elmulasztó egészségügyi dolgozókat. Ha valaki válsághelyzetben megtagadja a hatóságok által elrendelt kötelességének teljesítését két év börtönre ítélhető, s ha ezzel a tettével súlyos egészségkárosodást, halált okoz, akár 5 évet is kaphat.

A kormány elrendelheti az orvossztrájk beszüntetését

A kormány az egészségügyi ellátásról szóló törvény módosítását is elfogadta, mely lehetővé teszi, hogy a kormány véget vessen az orvosok sztrájkjának abban az esetben, ha a sztrájk veszélyezteti az emberek egészségét. A javaslat tartalmazza, hogy válsághelyzet esetén az egészségügyi dolgozóknak – amennyiben elrendelik – biztosítaniuk kell az egészségügyi ellátást. Ellenkező esetben az illetékes kamara törölheti az érintett orvost a soraiból, azaz megvonhatják működési engedélyét, ezen felül 3 300 eurós bírságot is kiszabhatnak.

Ivan Uhliarik (KDH) egészségügyi miniszter szerint a javasolt módosítások nem az orvosok megfélemlítését célozza. „Ez mindannyiunk biztonságáért van“ – jelentette ki. Hozzátette, azt szeretné, ha a parlament még az előrehozott választásokig el tudná fogadni a módosításokat.

A Szlovák Orvosi Kamara felszólította Iveta Radičovát, hogy bocsássa tárcaközi egyeztetésre a tervezeteket, hogy az érintettek nyilatkozhassanak róluk. Levelükben azt írták, tiltakoznak az ellen, hogy anélkül kerüljön elfogadásra, hogy a szakma kifejthette volna véleményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik