Belföld

MSZP: minden családban legyen legalább egy kereső!

Az MSZP célja, hogy minden családban legyen legalább egy kereső, és a kormánynak is erre kellene törekedni.

Ha minden családban dolgozik valaki, az jobb esélyt ad a megélhetésre, mint a kecsketenyésztés vagy a gombaszedés – jegyezte meg a szocialista politikus, utalva Pintér Sándor és Parragh László szavaira. A belügyminiszter korábban a Vona Gábor Jobbik-elnökkel folytatott vitájában igennel válaszolt arra a kérdésre, meg lehet-e élni 47 ezer forintból, feltéve, hogy valaki kap mellé “vetőmagot, malacot, esetleg kecskét”.

A Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke pedig csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában fogalmazott úgy: ha nincs munka, “találni kell, el kell menni gombát szedni”. Gúr Nándor rámutatott, hogy a legnehezebben élők nagy része városi panellakásban lakik, ahol se kecsketenyésztésre, se gombaszedésre nincs lehetőség. Kitért arra is, hogy a munkanélküliek aránya hét megyében haladja meg a 20 százalékot, közülük háromban 25 százaléknál is nagyobb. A foglalkoztatottak száma tartósan valamivel 3,8 millió felett alakul, csekély növekedés csak a részmunkaidőben dolgozók számának emelkedése miatt tapasztalható – jelentette ki. Az MSZP-s politikus szerint a munkahelyteremtést jelenleg az akadályozza, hogy a kormány a gazdaságpolitikai hibáinak árát a munkaadókra hárítja át. Ezt jelzik szerinte az ágazati különadók és a nagyarányú minimálbéremelés is, amelyet az egykulcsos személyi jövedelemadó miatt rosszul járók részleges kompenzálása tett szükségessé.

Problémaként, a gazdasági növekedés akadályaként azonosította azt is, hogy a bankadó miatt csökkent a pénzintézetek hitelezési kedve. Gúr Nándor sürgette a munkát terhelő járulékok csökkentését, megerősítve, hogy a szocialisták május 1-jén nyilvánosságra hozzák szakpolitikai programjukat, így a Kelet-Magyarország felzárkózását célzó javaslataikat is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik