Mobil

Világelső: szemszkenner az új mobilban

Ez az új készülék már nem az ujjlenyomatunk alapján azonosít be minket.

A ZTE a barcelonai Mobil Világkongresszuson lebbentette fel a fátylat a Grand S3 nevezetű okostelefonról, mely a világ első szem-alapú biometrikus azonosítást használó mobilja. Az ujjlenyomat olvasóknál is nagyobb biztonsággal kecsegtető, Eyeprint ID névre hallgató új megoldás a készülék 8 megapixeles frontkameráját használja, és a szemünk hajszálereit szkenneli be. A mind a két szemünket bevizsgáló és akár szemüveggel is használható technológia révén feloldható a zárolt készülék, bejelentkezhetünk különböző szolgáltatásokba, illetve akár mobilfizetési megoldásokat is használhatunk a segítségével.

 

A 155x77x9,8 milliméter méretű készülék 5,5 colos képátlójú IPS LCD panele 1920×1080 pixeles Full HD felbontással rendelkezik, pixelsűrűsége pedig 401 ppi. A Qualcomm Snapdragon 801-es chipsetben négy darab 2,5 GHz-es órajelű Krait 400-as processzormag, illetve egy Adreno 330-as GPU található, melyek 3 GB RAM, illetve 16 GB flashmemória társaságát élvezik.

 

A microSD memóriakártyával bővíthető telefon hátoldali főkamerája 16 megapixeles felbontású, sötétben pedig jó szolgálatot tehet a dupla LED-es segédfény. Említést érdemel továbbá a 3100 mAh kapacitású akkumulátor, a villámgyors LTE mobilnet, az ac szabványú Wi-Fi, a Dolby Sound hangzás, illetve a 429 eurós (130 ezer forint) ár. Az európai forgalmazás tavasszal kezdődik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik