Pénzügy

Kamatemeléssel mentették a devizahitelest

postas(210x140).jpg (postás, postaláda, levél, postafiók,)
postas(210x140).jpg (postás, postaláda, levél, postafiók,)

Az adós majdnem szívrohamot kapott, amikor kinyitotta a banktól kapott elszámoló levelet. Abból ugyanis az derült ki, hogy megemelték a kamatát az elszámolás után. Pedig ez elvileg tilos.

Olvasótól kapott levél alapján értesült róla a Pénzcentrum.hu, hogy egy adós elszámolási értesítőjében az állt, hogy az elszámolás során kamatemelést hajtott végre a bankja. Kíváncsiak voltak arra, előfordulhat-e, hogy a hitelező kamatot emeljen és hogy történt-e szabálysértés.

Tényleg magasabb lett a kamat

A levélből az derült ki, hogy 5,35 százalék helyett tényleg 6,6 százalékos lett a hitel kamata az elszámolás után. Ami elvileg nem jöhet ki a forintosítási szabályok alapján.

Csakhogy, mint kiderült az MNB-től kapott válaszból kiderült, a forintosítási törvény az induló kamat meghatározásánál figyelembe veszi az esetlegesen felszámított kamat jellegű kezelési költséget is.

A kamatnál ez a szabály

A kamat egyébként szintén e törvény szerint nem lehet magasabb sem a devizahitel eredeti, sem a mostani (pontosabban a tavaly július 19-ei) kamatszintjénél. A kamatfelár pedig maximum 4,5 (lakáshitelek), illetve 6,5 (szabad felhasználású hitelek) százalék alatt lehet.

Ha pedig van kamatjellegű kezelési költség is, akkor azzal csökkentve kell beállítani a kamatfelárat, hogy a plafon maradjon. Vagyis a kezelési költség beleolvad a kamatba. Tehát a bank helyesen járt el.

Nem járt rosszabbul

Az is kiderült, hogy összességében végül is nem járt rosszabbul az olvasó. Mert bár a kamata emelkedett, közben a kezelési költsége eltűnt. Ráadásul kevesebbel lett a kamata (6,6 százalék), mint amennyi a kezelési költség + a kamat volt együtt, korábban (7,25 százalék). A törlesztőrészlete is csökkent egyébként, nagyjából 12 ezer forinttal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik