Pénzügy

Nyugdíj: pénteken emelt összeg jön

A nyugdíjfolyósító idén először holnap utalja a 2,4 százalékkal megemelt nyugellátást az időseknek.

Mint ismert, a kormány idei évi inflációs várakozása alapján 2,4 százalékkal emelik januártól a nyugdíjakat. Eredetileg 2,8 százaléknyi inflációt terveztek, de ezt aztán később módosították.

Az első emelt ellátást pénteken utalja a nyugdíjfolyósító – írta az Adózóna.hu, és egy éves naptárat is összeállított.

Nyugdíj utalások 2014-ben:

Január 10. péntek

Február 12. szerda

Március 12. szerda

Április 11. péntek

Május 12. hétfő

Június 12. csütörtök

Július 11. péntek

Augusztus 12. kedd

Szeptember 12. péntek

Október 10. péntek

November 12. szerda

December 3. szerda

Nyugdíjazás

Akinek pedig házhoz viszik a pénzét, azok a postától megkapott ütemezésben, de legkésőbb a hó végéig juthatnak a nyugdíjukhoz.

A nyugdíjemelés 2,8 millió embert érint, és 81 milliárd forintba kerül. Az átlagnyugdíjas 2520 forinttal kaphat többet idén.

A tavalyi évben az ideinél jóval magasabb, 5,2 százalékos volt a nyugdíjemelés. Ezzel kivételesen reálnövekedést is elértek az időskorúak, hiszen a tavalyi infláció biztosan 2 százalék alatt lesz..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik