Pénzügy

Rámehet a barátság a kölcsönre

Kamatmentes, és hosszabb késedelem is belefér a baráti kölcsönbe. Ha viszont valaki nem adja vissza, az nemigen megbocsátható.

A fiatalok közel háromnegyede már kapott kölcsönt a szüleitől, nagyszüleitől. Szerencsésnek mondhatók, mert az a jellemzőbb, hogy amikor kérnek, kapnak is (49 százalékuk eddig mindig, 24 százalék néha kapott kölcsönt). A K&H pályakezdők jóléti indexe felmérései szerint testvérekhez, közeli barátokhoz, távolabbi rokonokhoz már jóval kevesebbszer fordulnak a fiatalok pénzügyi segítségért.

A párkapcsolatokban több nő (45 százalék) kért kölcsön a párjától, mint férfi, utóbbiaknak csak 25 százaléka számolt be erről. Barátoktól kölcsönkérni inkább a keleti országrészre jellemző, a nyugatin kevésbé. A nyugati országrész fiataljaira sokkal jellemzőbb a „nem kérek és nem adok kölcsönt” elv is.

Kis összeg a családtól – nagyobb a banktól

A baráti, rokoni kölcsönök mértéke jellemzően 10 ezer forint alatti ( 25 ezer forintos értéket is csak a válaszadók negyede említett). Ha viszont 100 ezer forint feletti összegre volt szükségük, azt már jellemzően bankoktól kérték a fiatalok.

A fiatalok

Felük úgy gondolja, ha nem kapnák vissza a barátjuknak adott kölcsönt, az okozna egy kis feszültséget a kapcsolatukban. Sőt, 38 százalékuk úgy érzi, ebből komolyabb probléma is lehet, akár a barátság megszakadása is következhet belőle. A férfiak egy kicsit még érzékenyebbek, de ez valószínűleg annak tudható be, hogy ők nagyobb összegeket is adnak kölcsön.

Azzal viszont mégis csak kevesen értettek egyet (14 százalék), hogy tisztább helyzetet eredményez, ha a család és a barátok helyett banktól kérünk kölcsönt.

„A fiatalok többsége inkább azt vallja, hogy először megpróbál pár hónapig gyűjteni, mintsem hogy kölcsönkérjen. De ez az elképzelés a megtakarítási szokásaikban nem igazán érhető tetten, 64 százalékuk nem rendelkezik semmilyen megtakarítással” – mondja a kutatás alapján a bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese, Bába Ágnes.

Baráti kölcsönnél többnyire nem fontos a kamat

Nagyvonalúak a fiatalok a kamattal, csak elvétve gondolják úgy – 8 százalékuk – hogy családi és baráti kölcsönök esetén indokolt lenne kamatot felszámítani. A férfiak ebben a kérdésben gyakorlatiasabbnak tűnnek, több mint kétszer annyian (12 százalék) fogadják el kamat felszámítását, mint a nők (5 százalék).

A 10 ezer forint alatti összeget ugyan közel felük kevesebb mint egy hónapra adja kölcsön, de a 10 és 50 ezer forint közötti összegeket átlagosan 5 hónapig használják a barátok, ismerősök.

Sőt, a késedelem is belefér

A baráti kölcsönök visszafizetésének határidejét a kölcsönt adók nem veszik nagyon szigorúan. Csak 8 százalék nem fogad el semmilyen késést sem, 18 százalék számára pedig akár több hónap késés is belefér. Még a kölcsönösszeg növekedésével sem lesznek szigorúbbak a kölcsönt adók a visszafizetés pontosságával. Sőt, minél nagyobb az összeg, annál több késést tolerálnak.

A 10 és 50 ezer forint közötti kölcsönöknél a kölcsönadók 44 százalékának néhány hét, 17 százalékának néhány hónap az elfogadható türelmi idő. 50 ezer forint felett már 34 százalék mondja azt, hogy néhány hónapos visszafizetési késedelmet is tolerálna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik