Tiltakozó hangok
Július 13-án Budapesten vette kezdetét az a nemzetközi tüntetéssorozat, amelynek célja, hogy felhívja a kontinens lakóinak figyelmét Törökország uniós csatlakozásának veszélyeire. A Voice for Europe kampny alkalmával számos európai nagyvárosban szerveznek tüntetést, ahol a helyi kormányzati- és EU-tisztviselőknek adják át az utóbbi hónapokban Európa-szerte összegyűjtött 26 ezer aláírást. A kampány szervezőinek célja megakadályozni a csatlakozási tárgyalások – október 3-ra tervezett – megkezdését.
A csatlakozási tárgyalások elengedhetetlen feltétele az uniós tag Ciprusi Köztársaság diplomáciai elismerése lenne. A sziget északi harmadát 1974-ben egy katonai puccsra válaszolva szállta meg a török hadsereg. Az intervenció után létrejött Észak-Ciprusi Török Köztársasággal Ankarán kívül semmilyen más ország nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot és a legtöbb nemzetközi szervezet munkájában sem vehet részt. Ugyanakkor Törökország a végsőkig elkötelezte magát Észak-Ciprus támogatása mellett, és a konfliktus diplomáciai rendezéséhez köti a déliek elismerését. A sziget újraegyesítését célzó ENSZ javaslatot azonban legutóbb éppen a déli országrész lakói szavazták le. Mindezt tették annak ellenére, hogy a Kofi Annan, ENSZ-főtitkár által beterjesztett javaslatot az EU tagállamai is támogatták, és a török ciprióták a kiírt referendumon meggyőző többséggel fogadták el.
A jelenlegi helyzet paradox voltát jól jellemzi, hogy a török kormány az EU bővítéssel kiterjesztett vámunióról szóló egyezmény aláírásával de facto elismerné Ciprust. (Ez a szerződés nem más, mint a korábbi szabadkereskedelmi megállapodás kiterjesztése a tíz új EU tagállamra.) Eközben a török kormány magas rangú képviselői nem győzik hangsúlyozni, hogy erről valójában szó sincs. Az egyezmény aláírásával a sziget két állama – amelyek közül egyik sem ismeri el a másikat, és számos szankcióval sújtják a másik fél gazdaságát – is ugyanazon szabadkereskedelmi övezet részévé válik. Szerdán Tony Blair, a török csatlakozás egyik legfőbb unión belüli támogatója leszögezte: „az egyezmény aláírása nem jelenti Ciprus elismerését Törökország részéről.” Ezzel lényegében a török fél álláspontját ismételte meg.
Örmények és kurdok
Hasonlóan feszült a viszony Törökország és Örményország között, mivel Törökország hivatalosan tagadja, hogy az Ottomán Birodalom végnapjaiban területén népirtást követtek volna el az örmény kisebbséggel szemben. Tény azonban, hogy 1915 és 1923 között gyakorlatilag „eltűnt” másfél millió örmény az országból. A németországi előrehozott választások megnyerésére esélyes CDU elnöke, Angela Merkel többször kifejtette: a csatlakozási tárgyalások megindítását megelőzően Ankarának közvetlen diplomáciai kapcsolatot kell létesítenie Örményországgal. A CDU volt a fő támogatója annak a Bundestagban június 15-én egyhangúlag elfogadott határozatnak, amely arra szólítja fel Törökországot, hogy „vállaljon történelmi felelősséget” az első világháború alatt meggyilkolt másfél millió örményért. Ankara hevesen elítéli az efféle felhívásokat, és visszautasítja a népirtás tényét.
Aligha nevezhető EU-konformnak a kisebbségek jelenlegi helyzete Törökországban. A kurd nemzetiségűek aránya a becslések szerint 20 százaléka a teljes török lakosságnak, ez pedig 13 millió embert jelent. Az állam sem nyelvi, sem etnikai kisebbségként nem ismeri el a kurdokat. Ezért a nemzetiségi hovatartozás nyílt vállalása a hatóságok mindennapos zaklatását, szélsőséges esetben akár büntetőeljárást is eredményezhet. A kurdok helyzetét nehezíti, hogy vallási, nyelvi és földrajzi értelemben sem alkotnak egységes csoportot. A PKK (Kurdisztáni Munkáspárt) 1973-as megalakulása és a független államért vívott harc megkezdése után tovább romlott a kisebbség helyzete. Bár a PKK jelenlegi céljai nem tisztázottak, vezetői nem ismertek és támogatottsága aligha jelentős, a mai napig nem jutott nyilvánossághoz mérsékelt kurd politikai csoport Törökországban.
Korlátozott jogok
Európa-szerte mély megdöbbenést váltott ki az a márciusi nőnapi demonstráció is, amelyet könnygázzal és gumibotokkal tartott szükségesnek feloszlatni az isztambuli rendőrség. Az „egyenlő munkáért egyenlő bért” követelő, néhány száz nő nem volt hajlandó a központilag szervezett tüntetésen felvonulni, és a külön tüntetés engedélyezésének elutasítása ellenére is az utcára vonult. A brutális rendőri fellépést a török kormány utóbb maga is elítélte, és vizsgálatot ígért az ügyben.
Problémás továbbá, hogy a sajtószabadság európai normái sem léteznek jelen pillanatban Törökországban. Börtönbüntetéssel sújtható az, aki például elhagyja az 1915-ös események megemlítésekor kötelezően alkalmazandó „úgynevezett népirtás” fordulatot, vagy aki Mustafa Kemál Atatürkről „tiszteletlen” kijelentéseket tesz. Ingoványos talajra merészkedik az az újságíró is, aki kritikus véleményt fejtene ki a modern Törökország alapítója által évtizedeken keresztül vezetett autoritárius rezsimről. Rendszeres továbbá a kurd mozgalmakat támogató sajtótermékek betiltása.
Sokan támogatják az EU-csatlakozást
Annak ismeretében, hogy a lakosság nagy része nyilvánvalóan egyetért a kormány politikájával a kurd, az örmény vagy a ciprusi kérdésben, meglepőnek tűnhet, hogy az EU csatlakozás támogatóinak aránya a felmérések szerint 70 százalék feletti, és a nagy pártok mindegyike (köztük a jelenleg kormányzó iszlamista párt, az Igazság és Haladás Pártja is) elkötelezett az integráció mellett. Ennek magyarázata, hogy a legtöbben az ország gazdasági helyzetének radikális javulását várják a majdani bővítéstől, míg a nyugat felől érkező emberi jogi kritikákat a nacionalista török sajtó a török-, vagy iszlámellenesség megnyilvánulásaként, a török csatlakozás ellenzőinek gáncsoskodásaként értékeli.
Törökország geostratégiai szempontból kiemelt jelentőségű lehet az unió számára, egyrészt a Közel-Kelet irányába, másrészt a közép-ázsiai régió felé. Törökország tagságának támogatói e térségek stabilitásának jelentős növekedésében bíznak. Mindkét területen jelentős szénhidrogén készletekkel rendelkező országok találhatóak.
Bár a csatlakozási tárgyalások megkezdésének elhalasztását eddig minden hivatalos európai fórumon cáfolták, és a szakértők sem tartják valószínűnek, a folyamat végét megjósolni nagyon nehéz. Törökország egyértelműen jelezte, a különleges partnerségi viszonyt megalázónak tartja, és kizárólag a teljes jogú tagságot kész elfogadni.
