Szórakozás

VV7: Borzalmas tragédia miatt nem ül autóba Maci

A villa legtestesebb lakója mellett halt szörnyet egy autóbalesetben a legjobb barátja.

VV Maci komolyan ért a lemezek pörgetéséhez, legkedveltebb hobbija a lemezlovasság, amivel egy kis pluszpénzre is szert tud tenni, ugyanis több meghívást is kap országszerte. A fellépések után általában egy barátja vezette az autót, mivel már fáradt lett volna volt hozzá. Egy ilyen hakni alkalmával három évvel ezelőtt borzalmas tragédia történt vele.

“Tél volt, hatalmas hó és iszonyatosan hideg. Egy határ közeli megyébe kaptunk meghívást, a buli után már jöttünk haza, amikor előzni kezdtünk egy kamiont, de jöttek szembe. A barátom már nem tudott mit tenni, frontálisan ütköztünk. Többször megpördült az autó, mire a feje tetejére állva állt meg. Valójában azokból a percekből semmire nem emlékszem, egy pár pillanatra az eszméletemet is elvesztettem. Majd amikor magamhoz tértem, szólongattam a barátom, de nem válaszolt. Nem tudtunk kimászni a kocsiból, annyira összeroncsolódott, hogy beszorultunk mind a ketten. Először azt hittem ő is csak az eszméletét vesztette el, de sajnos hamar kiderült számomra, hogy már nem él. Azonnal szörnyethalt mellettem” – mondta a Blikknek a Zsuzsa kicsinálására esküdött játékos, aki a történtek óta nem hajlandó kocsiba ülni.

Fotó: RTL II

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik