Vakon, két diplomával
A nem látó Kováts Gábor esete kivételesnek számít Magyarországon: a Miskolci Egyetemen angol- és németdiplomát is szerzett, sőt szakfordítói képzettséggel is rendelkezik. Az indulás azonban nem volt könnyű. „Mivel egyértelmű, hogy versenyképesen egy nem látó csak laptoppal tanulhat, saját erőből, egy barátunk segítségével vettünk egy laptopot. Így a kollégiumból tudtam netezni” – meséli Gábor, aki alig használt kazettát és vakírásos jegyzetelést az egyetemi évek alatt, hanem a laptopja felolvasó szoftverének segítségével tanult. „Inkább szkenneltük az anyagokat és a notebookba jegyzeteltem. Lehetőleg legyenek jók a fénymásolatok, a könyvekkel általában nincs gond” – tette hozzá a jelenleg Nagy-Britanniában állást kereső fiatal, aki a miskolci egyetemi polgárokról elmondta, hogy néhányan nehezen közeledtek hozzá, a tanárok közül viszont nagyon sok barátja lett.
Idén februárban 616 fogyatékos hallgatót tartottak nyilván a magyar felsőoktatásban, ugyanakkor összesen, minden képzési formán és tagozaton négyszázezernél is többen tanulnak. A fogyatékosok 30 százaléka látáskárosodott, 20 százaléka pedig egyéb – belgyógyászati – elváltozású volt. 2002-ben még jóval kevesebben, alig négyszázan voltak. A törvényi előírásokat az intézmények ímmel-ámmal betartják, de gyakran a tanárok viselkedése nehezíti meg a fogyatékosok számára az életet. Egy siket hallgató például elmondta, hogy hiába kéri a tanárt, nem fordul felé, így nem tud a szájáról olvasni
Normatív támogatás a speciális eszközökre
A kutatást végző Kurt Lewin Alapítvány és az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala arra kereste a választ, milyen problémákkal küzdenek a főiskolákon és az egyetemeken a fogyatékossággal élő fiatalok. Tudni szerették volna, eleget tesznek-e a felsőoktatási intézmények az esélyegyenlőséget biztosító törvényi szabályozás követelményeinek, illetve hogy hogyan tudják feladataikat ellátni a fogyatékosügyi koordinátorok.
A fogyatékosok esélyegyenlőségét több törvény is biztosítja, az oktatással azonban kiemelten a 29/2002. (V. 17.) OM rendelet (a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről szóló) foglalkozik. A rendeletnek köszönhetően ma már valamivel többen jelentkeznek a felsőoktatásba, mint 2002 előtt.
Fogyatékos vagy sajátos képzési igényű hallgatókon nemcsak a mozgássérülteket, siketeket, vakokat és gyengénlátókat értjük, hanem a kommunikációs zavarral küszködőket – diszlexiásokat, diszgráfiásokat – is. Mindannyiukat megilleti a hallgatónként százezer forintos fogyatékosügyi normatíva, az összegből biztosítják számukra az eszközöket, felszereléseket, esetleg bútorokat – mindazt, aminek segítségével könnyebbé tehetik számukra a tanulást.
Koordinátor van, de minek?
Emellett törvény szabályozza a fizikai akadálymentesítést is. A megvalósítás azonban sok helyen akadozik, legtöbbször a forráshiány miatt. A kutatás arról is beszámol, hogy sok intézmény azért nem kap támogatást, mert alacsony a fogyatékos hallgatók aránya. Nagy részük viszont éppen azért mond le a továbbtanulásról, mert úgy látják, nem biztosítottak számukra a feltételek. Ráadásul nem elég, ha az intézmény akadálymentesített: a mozgássérülteknek nem könnyű a közlekedés, ilyenkor általában segítséget kell kérniük. De a vak vagy gyengénlátó hallgatóknak is gondot okoz a felgyűrődött beton, vagy az, ha egyik napról a másikra átrendezik az irodát, vagy éppen hogy a felújított liftben nem domborúak a gombok.
A fogyatékos hallgatók problémáit sokszor a dolgozók vagy maguk az intézményvezetők sem ismerik. A kutatásban megszólaltatott fiatalok beszámoltak arról, hogy épült a mozgássérültek által is használható WC, de csak lépcsőn vagy túl szűk liften lehet odajutni, vagy hogy túl meredek a rámpa. A drága beruházások mellett azonban az úgynevezett kommunikációs akadálymentesítésre sem fordít figyelmet az intézmények többsége. Ilyen például az, hogy a tananyagoknak csak egy nagyon kis része érhető el digitális formában; a mikrofon és az indukciós hurok használata pedig a nagyothalló fiatalok életét könnyítené meg az előadásokon.
Az ilyen hiányosságok egyik oka lehet, hogy a fogyatékossággal élő fiatalok igényeit egyszerűen nem ismerik a vezetők, vagy pedig érdektelenek azzal kapcsolatban. A megkérdezett fiatalok is ezt erősítették meg.
Törvény írja elő, hogy minden intézményben működnie kell egy fogyatékosügyi koordinátornak, ő felel a hallgatók érdekérvényesítéséért, a kapcsolattartásért és a segítségnyújtásért is. A kutatás során kiderült, sok referensnek nem ez az egyetlen státusa az intézményben. A kinevezések során gyakran nem érvényesülnek szakmai szempontok, volt olyan koordinátor, aki nem tudott arról, hogy mire költik a fogyatékosügyi normatívát. Pedig az ő feladatuk lenne az is, hogy a nem regisztrált hallgatókat felkutassák és segítsék. A nem látó Kováts Gábor például a nélkül végzett el két nyelvszakot a Miskolci Egyetemen, hogy tudta volna, ki a referens az intézményben.
