Az Európai Bizottság jelentése szerint Magyarországon a nők alulreprezentáltak a tudományos élet legfelső területein. Bár az oktatásban és kutatásban több nő van, mint férfi, a vezető pozíciókat a férfiak uralják. A férfiak esetében háromszor valószínűbb, mint a nőknél, hogy magasabb szintű tudományos fokozatot érnek el.
Az Európai Bizottság szakértői csoportja tavaly Kelet-Közép-Európában, illetve a Balti országokban vizsgálta a női kutatók helyzetét. Az ENWISE csoport hamarosan magyarul is olvasható jelentése szerint – annak ellenére, hogy a vizsgált országokban a nők alkotják az egyetemi oktatói gárda zömét (54 százalék) – a tudományos karrier inkább a férfiak osztályrésze. Miközben az újonnan csatlakozott országokban a női kutatók aránya magasabb, mint a tizenöt EU tagállamban, egy magyarországi férfinak háromszor nagyobb az esélye, hogy valamilyen tanszék, illetve intézet vezetőjévé nevezik ki, mint egy magyarországi nőnek.
|
Kutatások szerint a nők társadalmi státusát többnyire az adott ország gazdasági színvonalának fejlettsége, illetve a szervezethez való hozzáférés határozza meg alapvetően. A jelentés rámutat: a vizsgált országokban a nők kiszorulnak a kompetitív, magas pénzügyi ráfordításokkal jellemezhető K+F rendszerekből, viszont zömében őket foglalkoztatják az alacsony finanszírozással küszködő ágazatokban, egyfajta „pótmunkaerőként”. Vagyis minél több a pénz egy tudományterületen, annál kevesebb szerepet kapnak benne a hölgyek.
„Az Európai Unióban a nemek aránya valamivel kiegyenlítettebb képet mutat a kutatások területén, mint Magyarországon” – mondja Groó Dóra, a Külügyminisztérium által alapított Tudományos és Technológiai (TéT) Alapítvány ügyvezető igazgatója, aki az ENWISE csoport magyar tagjaként vett részt a jelentés elkészítésében. Az Európai Unióban jelenleg a bruttó össztermék 1,93 százalékát fordítják kutatásra, amit 3 százalékra kívánnak növelni 2010-re. Magyarországon ez az összeg egy százalék alatt van, és hazánknak jövőre kellene elérnie a jelenlegi uniós átlagot.
A horizontális szegregáció mellett a szervezethez való hozzáférés hiánya is gátolja a női esélyegyenlőséget. Közép-Kelet Európa más munkahelyeihez hasonlóan a tudományos szervezetekben sincs kiforrott, esélyegyenlőségi állás-struktúra, amely támogatná a nők bejutását az alapvetően férfiak uralta közép- és felsővezetői szintre. Ráadásul a nemek közötti fizetési különbségek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a nők nem szívesen vállalnak nagyobb felelősséget, a férfiakhoz képest kevesebb vagy azonos fizetésért.
A versenyszféra tesz értük
Bár a magyar Országgyűlés tavaly decemberben fogadta el az új innovációs törvényt, amelynek egyik célja a magánszféra bevonása a kutatás-fejlesztésbe, a hazai vállalatok nem tolonganak a lehetőségeket kihasználni – nem is beszélve a cégek női kutatók iránti elkötelezettségéről. Akadnak azonban kivételek: a L’Oréal Magyarország és a Magyar UNESCO Bizottság már második alkalommal hirdette meg a fiatal női kutatóknak szóló kutatói ösztöndíját Magyarországon, amelyben két 3500 és egy 4000 eurós díjat ítéltek oda a nyerteseknek. Mint Zachár Aranka, a L’Oréal kommunikációs vezetője a FigyelőNetnek elmondta, céljuk az volt, hogy felhívják a magyar társadalom és a gazdasági szféra figyelmét a tudományos életben gyakran háttérbe szoruló tehetséges nők kutatási eredményeire. „A L’Oréal kutatóinak 55 százaléka nő, így alkalmunk van látni nap mint nap azt az egyedülálló hozzájárulást, amellyel ők a tudományos életet gazdagítják” – mondta Zachár Aranka.
Schlosser Gitta, aki a toxikus fehérjék kutatásában elért eredményei miatt kapta a L’Oréal-UNESCO 3500 eurós ösztöndíját, úgy véli: a tudomány képviselői között is gyakori vélemény, hogy az egyenlőtlen esélyekért soha nem a szervezet okolható, hanem a társadalom vagy az egyén. „Ugyanakkor elhibázottnak tartanám esélyegyenlőségi mutatók bevezetését, pusztán a nemi statisztikák javítása miatt” – mondja a kémikus, aki inkább a fiatal kutatók gyermekvállalását elősegítő programok kidolgozását tartja fontosabbnak. „Sokan pont azért nem választják a kutatói pályát, mert attól félnek, hogy a finanszírozási rendszerek gyakori változásai miatt elveszíthetik munkájukat. Gondoljunk csak az egyetemi elbocsátási botrányokra” – mondja a fiatal kémikus, aki egyelőre nem gondolkodik azon, hogy külföldön folytatja tudományos pályafutását.
