Lengyelország történelme három részre osztható aszerint, hogy hol volt a királyság, illetve később a köztársaság székhelye. A kezdetekben, az állam alapításakor az ország központja Gniezno volt, amely egyházi centrum is volt a középkorban, s ez utóbbi funkcióját máig megtartotta.
Gniezno, az egyházi központ
Gniezno a lengyel katolikus egyház központja, a prímások székhelye, akárcsak nálunk Esztergom. Minden bizonnyal a X. század végén itt keresztelkedett meg a lengyel állam alapítója, Mieszko fejedelem is. Gnieznóban ma már nemigen láthatunk ezeréves emlékeket (Kelet-Európában nem is gyakori az ilyesmi), ugyanakkor számos régi épület maradt fenn viszonylag jó állapotban.
A Poznantól 50 kilométerre fekvő város nem túl népes, mindössze 73 ezren laknak itt. Ám ennél sokkal többet mond, hogy évente egymillió turista keresi fel. A legfontosabb gnieznói nevezetességek az egyházi épületek. A főtéren két templom (a Szentháromságról elnevezett és a ferences rendi) is áll, és nem messze található a gótikus alapokon épült, de mára barokkos stílusúnak is minősíthető katedrális.
A turistákra viszonylag jól felkészült a városka, hiszen elegáns szállodák, kellemes vendéglők, sétálózóna fogadja a látogatókat, akik hatalmas tereket, parkokat és tágas utcákat járhatnak be. De van itt számos múzeum is, amely az egyháztörténeti relikviáktól kezdve a lengyel história emlékeiig számos látnivalót rejteget.
Krakkó, a szívünkhöz legközelebb álló főváros 
Gniezno viszonylag korán elveszítette fővárosi rangját, és a következő évszázadokban visszasüllyedt kisvárosi státuszba. A következő királyi székhely viszont megőrizte a fontosságát, hiszen Krakkó a második számú lengyel város mind a mai napig.
Krakkóban a legfőbb látnivaló a Wawel, a vár. Itt látható a székesegyház, a királyi palota, és még számos egyházi és történelmi emlék, illetve ami ezekből mára megmaradt. (A Wawel ismertetése, a magyar és a lengyel történelmi párhuzamok felsorolása meghaladná e cikk kereteit, úgyhogy csak annyit jegyzünk meg: akit érdekel a két ország históriája, nem hagyhatja ki ezt a turisztikai célpontot.)
Krakkó környéke: Wieliczka és Auschwitz
Ugyancsak érdekfeszítő Krakkó környéke is. Itt elsősorban Wieliczkát, a nagyhírű sóbányát kell megemlítenünk, amelynek hét évszázados történelme számos magyar vonatkozást is tartogat az érdeklődőknek. Wieliczka pár kilométerre van az óvárostól, és ha odautazunk, útközben láthatjuk a hihetetlen ronda Nowa Hutát is.
Valamivel több, mint félórás autóúttal lehet elérni Krakkóból Auschwitzot, amely nem csupán a lengyel (vagy a magyar) történelem szégyenletes mementója, hanem az egész emberiség számára intő példa lehet.
A vár környékén található a Jagelló Egyetem is, amely Lengyelország és Közép-Európa első univerzitásza, 1364-ben alapították, és többek között Kopernikusz tanított a falai között.
Ha Gniezno utcáit hangulatosnak minősítettük, akkor ez a jelző Krakkóra sokkal inkább igaz. Bár ez az egykori királyi székhely sem maradt teljesen mentes a pusztítástól, és a szocialista iparosítás is súlyos következményekkel járt. A közeli Nowa Huta acélipari konglomerátumot azért húzták fel a történelmi város mellett, hogy a munkásság is reprezentálhassa magát a konzervatív Krakkó ellenében.
A hangulatot persze nem az acélműtől várhatjuk: sokkal inkább az óvárostól. Itt van a központi piactér, amely a velencei Szent Márk tér után a második legnagyobb ilyen terület Európában. A főtéren áll a Posztócsarnok (amelynek a belseje egy igen drága zsibvásárból áll), illetve a régi városháza megmaradt tornya, meg a gótikus stílusú Mária-templom.
Távolabb esik a főtértől, de érdemes megnézni a zsidónegyedet, a “Kazimierz”-et, amely ma már csak haloványan emlékeztet egykori önmagára. 
Krakkó azonban nem is elsősorban építészeti emlékeivel fogja meg az idelátogatókat: egy-egy főtér közeli dzsesszkocsmát feltétlenül fel kell keresnie még annak is, aki lehetőleg kerüli a sznob helyeket (merthogy ezek nem azok, sokkal inkább a diákok, fiatalok találkozópontjai). Persze ha valaki elegáns kávéházakban (méregdrágán) szeretne a századfordulós vagy a mai lengyel polgárok életébe bepillantani, akkor számukra a főtéri vendéglátóipari egységeket ajánljuk.
Varsó, a kényszermodern város
És végül következzék Varsó: a jelenlegi lengyel fővárost porig rombolták a német csapatok a második világháborúban, kevesen tudják azonban, hogy a szovjet hadsereg, Sztálin és Zsukov marsall vezénylete alatt ölbe tett kézzel nézte a Visztula túlsó partjairól a varsói felkelés leverését, a település totális tönkretételét.
A mai Varsó legnagyobb része éppen ezért igen “tágas”, “modern”, “szellős”. A beépítetlen üresség fantasztikus és borzongató érzés is egyben. Egészen más itt körbenézni, mint bármelyik más európai fővárosban, hiszen Varsóban szinte minden a második világháborúra – és ne szépítsük: a Wehrmacht, a Gestapo, az SS és általában a német főkormányzóság manapság egyesek által kissé “relativizált” tetteire – emlékeztet.
Más a helyzet a régi piactér környékén: itt nemcsak nézelődni, sörözni is lehet. Persze a régies (de nem ódon) hangulatú tér szintén elpusztult a második világháborúban, ám a lengyelek ezt újraépítették, akárcsak a közeli Vár tér házait, épületeit, így a királyi palotát is. A Vár téren látható egyébként a Zsigmond-oszlop is, amely a királyi székhely Krakkóból Varsóba költözésének (1596) állít emléket. Természetesen a németek még az oszlopot is felrobbantották, miközben módszeresen irtani kezdték Varsó lakosságát 
Régi, új vagy rekonstruált?
Az óváros szélén található egy hajdani erődítmény, legalábbis ami abból megmaradt. A Barbakánnak nevezett, tornyos építményről nehéz eldönteni, hogy mennyire tükrözi a régi (1548-as) formáját, és mennyiben tekinthető rekonstrukciónak.
Ugyancsak nehéz a kérdés, vajon eredeti-e az úgynevezett vízi palota, amelyet az utolsó lengyel király, Poniatowski Szaniszló építtetett. Akár igazi, akár rekonstrukció (valószínűleg az), az biztos, hogy a hatalmas Lazienki parkban, amely körülveszi az épületet, érdemes sétálgatni, mert ritkán találunk ilyen nyugalmas helyet egy nagyváros közepén.
Az újraépítés nem lehet tökéletes, mindenesetre néhol tényleg sikerült visszaadni valamit a múlt hangulatából, életérzéséből. Varsó ugyanakkor kifejezetten modern részekkel is rendelkezik, egyre másra épülnek a magas irodaházak, amelyek feladata részben az, hogy feledtessék a városlakóival a szovjet nép “ajándékát”, a “Tudomány és Kultúra Házának” magasépületét, amely a Sztálin-barokk monumentális mementója (magassága több mint 200 méter), és leginkább a moszkvai Lomonoszov Egyetemre emlékeztet…
