Az építési munkálatoknak Kr.u. 532-ben, még I. Jusztinian bizánci császár idejében kezdtek neki, aki a hatalmas és mindmáig szimbolikus jelentőséggel bíró keresztény templomot Hagia Sophia-nak, azaz a „szent bölcsesség” templomának keresztelte. A templom a keleti kereszténység központja volt egészen a 15. század közepéig, amikor is 1453-ban a törökök meghódították és mecsetté alakították át. A mecsetből 1935-ben múzeum lett, immáron a kereszténység és az iszlám közös nagy múzeuma.
Törésvonal mentén
Ahogy a történelmi idők viharait túlélte a Hagia Sophia, ahogy a különböző uralkodók kényét és kedvét kiszolgálva fennmaradt, és ahogy átvészelte az újabb és újabb átalakításokat és felújításokat, az már önmagában is csoda. Hát még ha figyelembe vesszük azt is, hogy nemcsak az emberi tényezők, hanem a természeti tényezők sem voltak a legkedvezőbbek a Hagia Sophia fennmaradását illetően!
Az Isztambulhoz igen közel eső észak-anatóliai törésvonal mentén ugyanis nem ritkák a földrengések, Törökországot igen gyakran megrázzák hatalmas erejű földmozgások. Legutóbb 1999-ben, az Isztambultól alig 100 kilométerre fekvő Izmir városában okozott hatalmas pusztítást a lemezek mozgása: a 7,4-es erősségű földrengés akkor több mint 15 ezer épületet döntött romba és 18 ezer ember életét követelte. A Nature tudományos folyóirat legutóbbi számában megjelent cikk szerint, ha egy hasonló erejű földrengés érné Isztambult vagy környékét, akkor legalább kétszer akkora pusztítást végezne, mint Izmirben, megközelítőleg 40 ezer épület dőlne össze pillanatok alatt.
Akár 7,4-es erősségű földrengést is kibírna?
Ám a modellezésből az is kiderült: a Hagia Sophia minden valószínűséggel nem lenne köztük. Az épületet immár hosszú évek óta vizsgáló Ahmet Cakmak, az amerikai Princeton Egyetem professzora a vizsgálatok során ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy a hatalmas és eklektikus építmény egy 7,5-es erősségű földrengést még éppen kibírna. A falai ugyan beremegnének, ám az épület flexibilitása miatt a Hagia Sophia nem dőlne össze.
Az épületet még 1991-ben látták el olyan rezgésmérő berendezésekkel, amelyek a legkisebb földmozgást is észlelik, és amelyek megmutatják, hogy miként reagál a múzeummá alakított szent hely a földmozgásokra. Ezekből az adatokból aztán Cakmak kis csapata háromdimenziós modelleket készített, amelyek összegzéseképpen megállapította: a Hagia Sophia rugalmassága döbbenetes ahhoz képest, hogy milyen régen is épült.
A huszadik század közepéig ugyanis az építészek világszerte meg voltak győződve arról, hogy egy épület annál stabilabb, minél több anyag van benne, minél vaskosabbak a falai. Csakhogy a Hagia Sophia építői minden bizonnyal egészen másként gondolkodtak. A két építő, Miletoszi Isiodorius valamint Tralleszi Anthemius koruk legnagyobbjai közé tartoztak, igaz elsősorban nem az építészet terén. Isiodorius tudós volt, fizikus, míg Anthemius matematikus, így a tervek elsősorban az arányok különlegességében tükrözték a két építtető elképzeléseit. A kupola, amely nem egy hengerformára van feltéve, már önmagában különleges építészeti megoldás. Lenyűgöző technikai megoldás a negyven ablak is, amelyek az épület minden oldaláról biztosítják a különleges és sejtelmes belső fényeket a kupola alatt.
Különleges megoldások és anyagok
A földrengésnek való ellenállás alapvetően éppen a fenti két megoldásnak köszönhető. Annak, hogy a kupola oszlopokon és nem egy hengeren áll, valamint, hogy az ablakok elhelyezése önmagában is gátolja az épület szétesését. Ráadásul Cakmak-ék szerint az épület földrengésbiztosságához nemcsak a jó tervezés járult hozzá, hanem az is, ahogyan és amiből felépítették. A kutató szerint a Hagia Sophia téglái különlegesen könnyűek és porózusak, mivel viszonylag alacsony hőfokon, 750 Celsius fokon égethették ki őket. A könnyű tégla, a könnyű szerkezet a huszadik századi földrengésbiztos épületeknél is igen nagy szerepet játszik: a kísérletek ugyanis bizonyították, hogy a nagy tömegű épületek sokkal inkább átveszik a föld mozgását, mint a könnyűszerkezetűek.
A másik fontos elem az építés során az lehetett, hogy a téglákat összefogó habarcs is különleges anyagból készült: olyan kalcium és szilikon tartalmú habarcsról van szó ugyanis, amely a rengések során keletkező károkat öngyógyító módszerrel összeforrasztja. A repedések mentén ugyanis még 1500 év elteltével is reakcióba lép egymással a kalcium és a szilikon, és megerősíti a repedések mentén a habarcsot. A habarcsnak egyébként még egy fontos szerep jutott: az építés során a megszokottnál jóval vastagabb rétegben kenték a téglák közé, ami szintén az épület rugalmasságát segítette elő.
Cakmak szerint igazából az a kérdés, hogy a Hagia Sophia építtetői tudatában voltak-e ezeknek a technikáknak, avagy csak valami különleges véletlenek folytán építették fel a kereszténység egyik legnagyobb templomát éppen így és éppen ezekből az anyagokból? A kutató szerint az mindenesetre elgondolkodtató, hogy az egyik építő, Anthemius igencsak érdeklődött és több tanulmányt is szentelt a földrengéseknek, így talán az is elképzelhető, hogy az építkezés során ezt a tudást kamatoztatta.
