Bár a Röyksopp volt a nap vagy talán a fesztivál legmenőbb, legaktuálisabb fellépője, ők valahogy nem fogták meg a színpad előtt tolongó népet. A norvég favorit csapat még azt az allűrt is megengedhette magának, hogy nem kezdtek addig, míg le nem ment a nap, és így csúszott a program. Azonban a sok füst, és a világítástechnika sem segített azon, hogy egy igencsak lapos, koncertet nyomtak le.
Az elején főleg az elszállós számaikat kaptuk, javarészt az új albumról válogatva, aztán, ahogy a buli haladt előre, úgy kerültek elő az ütősebb slágerek is a korábbi lemezekről. Azért tombolásról még ekkor se nagyon beszélhettünk, igaz a Röyksopp nem is nagyon erről szól.
A duó karrierje során felvonuló számtalan vendégénekest ezúttal Anneli Decker egymagában helyettesítette, akire panasz nem nagyon lehetett. A hangzást még egy basszusgitáros is támogatta, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Vicces színfolt volt, ahogy a számok között a duó tagjai küzdöttek az angol nyelvvel, és először azt sem tudták, éppen hol vannak. Kevésbé volt viszont szórakoztató a gyatra hangzás, amelyen köszönhetően egy-két szám szinte teljesen szétesett. Az este indítására azonban egyfajta bemelegítésnek jó volt.
KÉPGALÉRIA (Fotó: Horváth Viktória)
Bár a Röyksopp volt a legaktuálisabb, a nap vagy akár a Balaton Sound egyik legjobban várt koncertje Mobyé volt. Ezt jól mutatja, hogy talán még nem is voltak ilyen sokan a Balaton Sound nagyszínpada előtt.
A már említett Röyksopp-allűr miatt Moby egyórás csúszással érkezett a színpadra. Nem is annyira érkezett, mint becsapódott. Mint egy kis energiabomba, kezdett futkározni a színpadon gitárral a nyakában, az Extreme Ways feszes riffjeit fogdosva le azon. Majd odaugrott a kongához, és azon ütötte a ritmust. Már-már azt gondolhatta az ember, hogy rockkoncerten van. Mivel a Sportarénában már láthattunk egy Moby-koncertet, ez önmagában nem volt akkora meglepetés. Ha azonban egy olyan fesztiválon halljuk ezt, ahol a legtöbb színpadon laptopokkal és lemezjátszókkal operáló előadókat hallhatott az ember, akkor elkezdi értékelni az előadói teljesítményt.
KÉPGALÉRIA (Fotó: Horváth Viktória)
Moby pedig ízig vérig előadó. A közönséggel együtt él, ő adja a zenét, a hálás tömeg pedig együtt énekli a slágereinek, a Natural Blues vagy a Lift Me Up szövegét. A számok végén pedig mantraszerűen darálja le Moby, hogy „thank you-thank you-thank you-thank you-thank you”. A koncert közben áttételesen ismét megkapja George Bush, amikor is az amerikai sztár egy számát Barack Obamának ajánlja.
A koncert közben azonban mégis az az érzésünk támadt, hogy Moby nem tudja átlépni a saját árnyékát, valahogy olyan, hogy már majdnem jó. A Why Does My Heart Feel So Bad például olyan szám, amelyben igazi érzelem és töltés van, de a többség így is tucatsláger, amellyel jó marketingmunkával dollármilliókat lehet keresni. Valahogy a gitárlóbáló, Bush-gyalázós, rocksztáros arculat is sántít egy diszkóénekestől. Olyan mintha igazából Iggy Pop szeretne lenni, de valahogy ez mégsem jött volna össze. Ettől függetlenül a Balaton Sound egyik legjobb koncertjét még így is Moby adta.
A Moby után a fesztiválon nemigen találtunk olyan helyet, ahol szívesen maradtunk volna. Egy kicsit belehallgattunk az Erik Sumo koncertjébe a Pesti Est sátorban, de kifejezetten idegesítő volt a kedvenc számainkat pocsék hangosítás mellett viszonthallani, így továbbálltunk. Bár csábító kivárni minden fesztiválon a befejezést, amikor már a vendéglátókkal együtt lehet mulatni, ezt kihagytuk, mert arra a fokra nem akartuk emelni magunkban az alkoholszintet, amikor már szinte tetszenek a tuc-tuc-ritmusok. Inkább kifelé vettük az irányt.
KÉPGALÉRIA (Fotó: Horváth Viktória)
Hétfőn még megnéztük, ahogy a Balaton Sound véget ért. A színpadokat, sátrakat gőzerővel bontják, mintha egy házibuli nyomait kellene eltakarítani gyorsan, mielőtt hazajönnek az ősök. Kint a parton még napoznak fürdenek a fiatalok, de végül mindenki elindul hazafelé. Egy bikinis lánytól még halljuk nyafogó hangon: „Jaj, most megint egy évet kell várni?”
KÉPGALÉRIA (Fotó: Horváth Viktória)
