Tudomány

A kokain elrohasztja az agyat

Kétszer gyorsabban fogy a kokainfüggők szürkeállománya, mint amennyit az öregedéssel természetesen együtt járó agyszövetvesztés indokol - állapították meg a Cambridge-i Egyetem kutatói.

Bár a kokaleveleket már az őskorban is rágcsálták, a káros hatások valószínűleg csak az amúgy sem túl magas várható élettartam miatt nem tűntek fel senkinek – ezek egyike a memória romlásával és a kognitív képességek hanyatlásával együtt járó agyi károsodás.

Karen Ersche kutatásvezető középkorú kokainfüggőket vizsgálva arra az eredményre jutott, hogy az öregedés, a szellemi hanyatlás számos jelét mutatják. Keresve az ennek hátterében lévő okokat, csoportjával mágneses rezonanciás felvételeket készített a vizsgálatba bevont emberek agyáról, és mérte szürkeállományuk térfogatát. Összesen hatvan kokainfüggő és hatvan nem függő résztvevő agyát vizsgálták – az önkénteseket úgy válogatták ki, hogy életkor és nem szerinti eloszlásuk, valamint verbális IQ-juk nagyjából megegyezzen a két csoporton belül.

Kiderült, hogy miközben a nem függő csoport tagjainál évente átlagosan 1,69 milliliterrel csökkent a szürkeállomány térfogata, addig a kokainfüggőknél ez a szám majdnem duplája, 3,08 milliliter volt.


Balra az egészséges, jobbra a drogos agyveszteség.
(Forrás: Cambridge-i Egyetem / Dr. Karen Ersche)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik