Tudomány

Az agyban is látszik az akupunktúra

Német kutatók próbálják megfejteni, hogyan működik az ősi kínai kezelés.

Kapcsolódó cikkek

Azt már korábban is tisztáztuk, hogy az akupunktúra nem placebó – olyannyira, hogy az Egészségügyi Világszervezet is komolyan veszi a 2500 éves múltat magáénak tudó gyógymódot. Az 1970-es évek óta Kelet-Ázsián kívül is egyre többen kezeltetik így magukat, s bár a legtöbbeknek valószínűleg elég az a magyarázat, amely szerint az akupunktúra azzal gyógyít, hogy feloldja a csí áramlásában fellépő zavarokat.

S bár a tudomány ennél kritikusabb szemléletű, évtizedes kutatás után sem lehet biztosan kijelenteni, hogy a fájdalmasnak tűnő tűszúrások pontosan hogyan segítik a test gyógyulását.

Wenjing Huang, a berlini Charité Orvosi Egyetem munkatársa és kollégái most száznál is több tanulmány eredményeit összesítették.


(Forrás: PLos ONE)

A stimulációra aktivált agyi részek pirossal, a deaktivált részek kékkel jelennek meg. Bár a csí pontos mibenléte továbbra is ismeretlen maradt, a csapatnak annyit sikerült megállapítani, hogy az akupunktúra valószínűleg egyszerre van hatással a fizikai ingerek érzékelésére és feldolgozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik